
Tavaly novemberben költözött először a Süni a Kolping Hotelbe. És mivel a kérdőívekbe nagyon jó visszajelzések érkeztek a foglalkozásról, idén is meg lettünk invitálva. Azt már tudtam,hogy nagyon jó lesz. Igyekeztem kicsit hasonlóra tervezni az idei programot, de mégis változatosra. Ez alkalommal délutánra került át a foglalkozás, délelőtt a kicsik úsztak. Ami annyira le is fárasztotta őket,hogy a 4 órai kezdés kicsit korainak bizonyult. Zenebölcsin csupa lelkes gyerkőccel és szülővel/nagyszülővel ismerkedtünk. Öröm volt elvarázsolni a kíváncsi örökmozgókat. Volt aki első perctől nagyon közvetlenül, aktívan vett részt a zenebölcsin és volt akit a buborékok csalogattak ki édesanyjuk karjaiból. Nagyon jó kis csapat volt. Bogi anyukája révén mindig volt kánon - és általa az anyukák, apukák is bátrabban énekeltek. :)
Zeneovin nagy meglepetés ért, mikor belépve első nap a Zsigmond terembe, Bella és anyukája köszöntöttek. Ők tavaly is részt vettek a zeneovin (oszlopos tagok voltak) és utána ugyan emailben értesítettem őket,hogy idén is lesz Süni a Kolpingban, de igazi nagy meglepetés volt, hogy ezt a hetet választották pihenésként. :) Zeneovin rengetegen voltunk, és olyan belevaló gyerekek voltak, hogy csak kapkodtam a fejem. Ugyanúgy benne voltak szívvel-lélekkel az éneklésbe, hangszerkészítésbe, ragasztásba és még sorolhatnám. Ezen a héten sem unatkoztunk egy pillanatra sem! Harmadik napra a dalok nagy részét már fennhangon énekelték a gyerekek. És jól be is vésték a fejükbe az új dalokat, mert kaptam egy videót, melyben Bella énekel fel otthon két Sünis dalt. :) Remélem mindenki élményekkel gazdagon utazott haza!
Én feltöltődtem, számomra újra bizonyságot nyert a zene ereje. Sokadszor tapasztalom, azt a boldogságot, mikor sok egymásnak idegen ember helyet foglal a földön egymás mellett és felcsendül a zene. És pár perc után már mindenki tudja, mindenki érzi,hogy valami összeköt minket és a gyerekeinket. ÉS aztán a vacsoránál, a játszóházban természetesen ezek a barátságok tovább mélyültek, gyerekek könnyen társakat, barátokat találtak, hiszen előtte már együtt énekeltek Sünin. És bár a szobámban egyedül kaptam helyet, egyszer sem kellett egyedül vacsoráznom... :)
Jövőre is találkozunk a Kolpingban novemberben! :)
A szerda délutáni zeneovi egyre népszerűbb. Idén a nagyok már iskolába mentek, alig maradt 1-1 törzstag, aki most lépett be a nagycsoportos korosztályba. De pillanatok alatt feltöltődött a csoport új gyerekekkel. Természetesen nagy részük már zenebölcsiről ismerős volt számomra, azért volt köztük akit még nem sikerült teljesen meggyőznöm arról, hogy szép hangosan énekelni szuper dolog :) Ezért is gondolkodtam el rajta,hogy bevállaljunk-e, egy kupac ELTE-s óvónőképzős fiatalt hospitálni. De gondoltam belevágunk. A kicsik nagyon aktívak voltak! Ahelyett,hogy begubóztak volna, hatalma bizonyítani akarással teljesítették a nagy feladatot. Megmutatták a vendégeknek,hogy milyen szépen tudnak énekelni. Ajándékul buborékot is fújtam nekik. :) A nagyokkal nem volt kételyem,hogy ügyesek lesznek, bár a csapat ott is frissen állt össze. Márk kifogta,ezen a napon jött idén először zeneovira és láss csodát, nem csak magasságban nőtt a nyáron! A fiatalember akiből eddig fogóval kellett előcsalogatni a dalokat, egyénileg is olyan tisztán énekelt,hogy nehezen lepleztem meglepetésem! :) A második csapat egyetemista nekem olyan komolynak, talán mufurcnak tűnt (talán csak fáradtabbak voltak) , így a gyerekekkel jól meg is énekeltettük őket . Mi voltunk a zenekar. De jól vizsgáztak és fél percre talán mosolyt is csalogattunk az arcukra.
Fizetségül nem pénzt, hanem csokit kaptunk (minden apróság nagy örömére!!!) Csak azt ne higgyék a gyerekek, hogy minden zeneovi után csoki jár!!!!! :)
Hetek óta nem jutottam ide. Nap mint nap történt valami...jöttünk-mentünk, olvastunk, festettünk, évzáróra készültünk. Így mindenről csak röviden.
Novemberben fedeztem fel a linket és június elején le is teszteltük. Mivel nem volt túlságosan kitáblázva az indulási oldal, mi hátulról kezdtük a felfedezést.Ennek egyetlen hátránya volt,hogy a lábmosó csap a túra elején volt - a végén pedig a koszos lábunkat saját üveges vizünkkel mostuk le. :) Gyalogoltunk tobozon, ilyen-olyan köveken, vízben, kukorica csutkán, mocsárban. Nagyon élvezetes volt. Nagyon rendben van tartva az egész park (legnagyobb meglepetésemre ingyenes!).A túra végén egy játszó hajó is várja a gyerekeket - egy hérfejű sárkány mese társaságában. Nagy élmény volt! Ajánlom minden apróságnak, iskolásnak és szüleiknek!
Süni zeneovis évzáró
Mivel az óvodás gyerekek nem rajonganak kifejezetten a szereplésért (kevés kivétellel :) ), ezért játékosra terveztem a zeneovis évzárót. A gyerekek fantasztikusak voltak - évzáró közepette jutott időnk értekezni a dohányzás káros hatásairól :) Emellett kiválóan, hangosan, tisztán énekeltek - furulyáztak csoportosan , és még az angol dalunkat is megmutattuk szöveggel és furulyával. Nagyon büszke vagyok mindannyiukra! / ha kapok képeket, csatolom/.Addig is egy óvodai kép, ahol a gyerekek előadták furulya tudásukat - a csoporttársak és szülők nagy örömére. :)
Könyvajánló
Többször láttam már Fésűs Éva : Az ezüst hegedű c mesekönyvét a könyvesboltban. De valahogy sosem jött haza velem. Aztán egyik szokásos könyvtári látogatásunk alkalmával kezembe került és azóta itthon le sem tesszük. Gyönyörű nyelvezettel, gyerekek által annyira csodált világba vezet minden egyes meséje- pedig tulajdonképpen nagyon is hétköznapi témákat dolgoz fel.Kicsit Wass Albert mese stílusára emlékeztet. Egy ideje nem telik el nap,hogy ne olvasnánk belőle! Nemsokára lejár a kölcsönzési idő és saját pédányunk fog hazajönni velünk a könyvesboltból!
Ahogy ez már lenni szokott tavasz idején, az ember ösztönösen vonzódik a naphoz, a természethez és a friss levegőhöz! Így sajnos a blogok kissé árválkodnak...de nem mindenhol! minap egy csuda jó ötletet olvastam hétköznapi játék gyanánt (forrást itt találjátok! ). Csak egy kupac kréta kell, pár lapos kő (a Klébinél nagyon szépeket lehet találni!) és egy alkoholos filc v tus!
Közben Sünin is rengeteg változás van!
Nemrég helyszínt váltottunk Solymáron. Első foglalkozáson a törzs gárda mellé köszönthettünk pár új anyukát, nagy örömömre! És ez a tendencia maradt is, azóta nincs olyan foglalkozás,hogy új gyerek ne jönne Sünizni Solymáron. Így áprilistól két időpont lesz, kényelmesebben elférünk (vagyis beférünk) a hatalmas terembe :) Közben egyik szemem sír, másik pedig nevet,mert elbúcsúztunk Árontól. Nagy óvodás lett. Sok kis barátot kívánok neki és csuda jó óvónéniket!
Ma indult a torna a Vadaskert alapítványnál. Igen, izomlázzal küzdök!!! Hihetetlen energiákkal bírnak a gyerekek...remélhetőleg ők is jól fognak aludni ma éjjel! (én biztosan... :D )
Áprilistól Remeteszőlősön is indul Süni, ezért a keddi Budagyöngyés zenebölcsi 10.30-tól kezdődik majd.
Kellemes tavaszi szaladgálást, biciklizést kívánok Nektek! A játszótér már zsong napok óta!
Kis jubileumi nyolcvanadik bejegyzés a Süni blogban. És az örömhöz megfelelő témával természetesen!
Megjöttem Alsópáhokról. A Süni vasárnap beköltözött és csütörtökig minden délelőtt hangos éneklés, gyerekzsivaj hallatszott az étterem fölött, az első emeleten...ott voltunk mi! :) Zenebölcsis képeket még nem kaptam,de amint átküldik őket, rögtön megosztom veletek is. Addig is jöjjön a beszámoló:
Süni a Kolpingban
Esett az eső és a köd is komoran tartotta magát november 22-én, mikor megérkeztem Alsópáhokra. Odafele olyan kedvetlen volt az utakon mindenki, a benzinkúton félálomban levő kutasnak fizettem…hát ebben a hangulatban érkeztem meg a Kolping Hotelbe és első utam a kubai zenét játszó kávézóba vezetett. Mellettem a játszóházból vidám gyermekzsivaj hallatszott,mosolygós felnőttek csevegtek egymással a folyosón, mintha nem is vettem volna tudomást a kinti zord időről!. És ez így is maradt öt napig, ameddig a szállóba költöztettem a sünit.
Egy egészen más világba csöppentem. Hétfő délelőtt kezdődött minden, kicsiknek és szüleiknek tartottam vidám zenés foglalkozást. Arra számítottam, hogy sokan választják a szálloda egyéb programjait a Süni helyett, hiszen választék volt bőven. De aztán a terem ajtaján egyre több gyermek és szülő sétált be… mígnem első nap teltházzal indult a lepkecsalogatás a Zsigmond teremben. Nagy meglepetésemre a héten végig a megszokottnál több apuka kísérte el csemetéjét, családját a foglalkozásra. Élmény volt ismeretlen felnőtteket, gyerekeket összefogni és közös éneklésre buzdítani őket. Volt, akinek a fuvola felcsendülő hangja jelentette az első mosoly pillanatát, volt aki édesapja karjában hintázva szabadult fel és volt aki meglepetten figyelt addig a pillanatig, míg a gombócokat vissza kellett dobni a fazékba. Itt azt hiszem minden gyerek teljes lelkesedéssel dobálta ki a gombócokat és szaladt vissza velük a „láboshoz”.Minden napra tartogattam újdonságot a kicsiknek, lassan-lassan ismertettem őket Szisszen kígyóval, a színes sátorral és a csodálatos buborékokkal. A nagyobbak fújhattak is buborékot, a kicsik lelkesen kapkodták, a szülők pedig hamarosan megtanulták Nagy Bandó András: Szappanbuborék című versét.
A zeneovira rögtön maradtak is többen a kicsik közül (hiszen többen jöttek zenebölcsire nagyobb tesó kíséretében). Első nap Bartók zenéjét hallgattuk (persze sasok és nyuszik történetével elmesélve, táncolva). Nagy élmény volt, hogy aznap délután a folyosón többször is hallottam,hogy fütyörészték a darabot a szülők, csak úgy. Emellett persze ragasztottunk szüntelen, varázsigékkel próbáltuk a buborékfújót jobb belátásra térni, a frissen készített elefánt bábbal egyensúlyozni próbáltunk a „háztetőn” .Bella és Bogi törzstagok voltak egész héten. Bella egyik este vacsoránál odajött édesapjával és a frissen tanult „Cammog a mackó, emeli a lábát…” kezdetű dalt énekelte halkan az étteremben. Hihetetlen megható pillanat volt! Utolsó zeneovis foglalkozásunk nagyon családias létszámmal indult. Mígnem egyszer csak nyílt az ajtó és a fiúk csak jöttek és jöttek és jöttek. Egy pillanat alatt megtelt a terem zsivajjal és pár pillanat múlva már közösen varázsoltuk el a gonosz boszorkányt a Diótörő zenéjére. Ezután a fiúk, lányok Mikulás sipkát díszítettek, szakállat ragasztottak az öregnek és végül körbejárva, dalolva vetettünk véget az utolsó Süni zeneovinak.
Nimród anyukája úgy búcsúzott,hogy köszönik, sokat kaptak, sokat visznek haza…azt hiszem én is nagyon sokat kaptam! Sári kukucskáló mosolyát, Bogi lassú és sikeres kibontakozását, Rézi jókedvét, Bella cserfességét és végtelen fantáziáját, Nimród szemét mikor meglátta a buborékokat, Dorka bátorságát, Hanna muzikalitását, Előd meglepettségét a fuvola megszólalásakor és a közös pillanatokat nem feledem. És ha így utólag a borongós novemberben a Kolpingra gondolok, valahogy nem az időjárás, hanem a sok mosoly és gyerekzsivaj köszön vissza, melyet rögtön az első pillanatban, a kávézóban tapasztaltam…
Mi az a zeneovi? Kérdezik tőlem kicsit furcsán ismerőseim, anyukák, nagymamák, akik nem voltak még ilyen foglalkozáson. Ilyenkor gyorsan habogok pár mondatot , címszavakat "tudod ovisokkal éneklünk, játékosan ritmust fejlesztünk stb." de ezek valahogy olyan közhelyek! ....talán legjobb lesz ha elmesélek/ bemutatok Nektek egy foglalkozást, hátha akkor jobban megértitek. Mert az "énekelünk és ritmust fejlesztünk" valóban igaz, de olyan ,mintha egy Bach szonátát úgy próbálnánk valakinek bemutatni,hogy elmondjuk róla,hogy d-moll a hangneme... :)
Múlt szerdán a nagycsoport kissé foghíjas volt - többen betegek voltak.
Lassan a Tél ünnepre készülünk a gyerekekkel, előkerültek az ehhez kapcsolódó versek, dalok. Elsőként egy bárányos dalt énekeltünk - játszottunk el. Sokszor nehéz rávenni a zárkózottabb (esetleg nemrég csatlakozott) gyerekeket,hogy elvállalják a főszerepet (itt épp egy bárány és egy királyfi bőrébe bújni). Olykor pedig nehéz leállni, új játékot kezdeni.
Petra volt a lelkes bárány, Vili a királyfi, Gergő is mindíg bátran válit királyfivá! :)
Később mikor eluntuk a bárányos játékot, leültünk olvasni. Karácsonyi sünis vers volt teritéken, sokan nem ismerték még (Tél ünnepen majd meglepjük vele a vendégeket :) )
A zenehallgatás nagy kedvenc a gyerekeknél. Olyankor mindig lefekszenek a földre és általában csukott szemmel hallgatják az új zenét. Most épp Csajkovszkij Diótörője van repertoáron - lassan Karácsony :) Aztán jöhet a mozgás, eltáncoltuk , varázsoltunk, boszorkányt ijesztgettünk...
Az avignoni hídavató tánc oly eredetire sikeredett,hogy nem is lehetett igazán képekben elcsípni .... :)
És jöhetett a furulya. Igyekszem beléjük plántálni az alapokat. Például,hogy szeressenek furulyázni, improvizálni!A sikerélmény az elsődleges, az igazi hangszerjátékot majd a zeneiskolában kezdik - de ritmikai,szolmizációs, ABC-s alapjaik már lesznek - illetve a legfontosabb számomra, nagyon szeretik kézbe venni a hangszert. Közös ügyetlenkedéseken nagyokat nevetünk, sorba mindenkit meghallgatunk és közösen dicsérünk!
És ha már mindenki kellőképp elfáradt, akkor elbúcsúzunk:
És ha még nem lenne elég a jóból, ilyenkor jön a Kaláka és a tánc kifulladásig...
Hát ilyen volt a múlt szerdai zeneovi.
Csak énekelgettünk és ritmust fejlesztettünk nemdebár???!
U.I. Nagy köszönet illeti Hannamama Brigit a fotókért!!!!!
www.sunizene.hu
Betűkiratóztunk a lányokkal a minap! :)
A nemrég talált blogról való az ötlet. Neten rákerestem ABC színezőre, és ez a Sesame street nagyon megtetszett - így hát kinyomtattam. A lányoknak nem árultam el mi lesz belőle, csak annyit kértem színezzék ki a rajzokat. (A nevükben szereplő betűket nyomtattam ki egyelőre). Amint megvoltak a színezéssel,lelamináltam a rajzokat és papírvágóval 4 egyenlő részre vágtam mindegyiket (na jó, az egyenlő rész csak elmélet volt... :) aki ismer tudja,hogy az egyenesek nálam hamar összefutnak)...szóval összekevertük a betűk darabjait és párosítóztunk. Nagyonélvezték a lányok!!!! :) Utána mindenki kikereste a saját nevének a betűit,sorba rakták őket. És végül kevertük a betűket és nagyokat nevettünk a véletlenszerűen létrejött szavakon! :) Pankának különösen hasznos volt a játék, Jázi már régóta ismeri a betűket
A kis zeneovisokkal legutóbb elefántot ragasztottunk, épp aktuális volt az elefántos dalunkhoz egy elefánt báb! :) Tudjátok, olyan mint az indiános dal (mikor egyre többen lesznek, csak elefántokkal). A kicsik néha meg sem szólalnak (főleg ha első vagy második alkalommal vannak ott) de ragasztani, alkotni mindenki szeret! Utána pedig örömmel mutatták meg a süninek a frissen készült ormányost Benő pl. "törött szemű" elefántot rajzolt :D Csak az egyik szeme volt törött a másik "már javult" , mint megtudtuk!
A lányaim másik csoportban vannak (velük ősz koronát gyártottunk zeneovin) , itthon viszont el szerették volna készíteni a bábot ők is . Hát ilyen elefántot gyártottak:
Az idei év szokatlanul későn indult. :) Lassan-lassan visszazökkenek a hétköznapokba.Kettős érzés van bennem, mert hihetetlen energiával, feltöltődve indítottam a csoportokat, ugyanakkor a megszokott rutin még nincs meg :) Rögtön a legelső foglalkozás alkalmával otthon maradt a Süni :) Másnap pedig a fuvolám hevert itthon, míg mi Tatabányán énekeltünk. Azért a második hét, már zökkenőmentes felszereltség tekintetében is - a lelkesedés pedig csak nőtt! :)
Új csoport indult épp ma a Budagyöngyében, dalos kedvű anyukák és apukák jöttek el és első foglalkozást megcáfoló lelkesedéssel, gyakorlattal hallatták hangjukat! Élvezetes volt!
Újdonság még,hogy megérett a zeneovink a csoportbontásra.Várhatóan októbertől külön lesznek a kicsik és a nagyok. A nagyokkal már furulyázni is fogunk, reméljük élvezni fogják! A helyszín változatlan, Vadaskert alapítványnál találtok meg bennünket.
A Klébiben kivárok, ha ilyen sokan maradunk lehetséges egy harmadik csoport.
A frissen oviba-bölcsibe került gyerkőcökről ne felejtsetek el tájékoztatni! :)
Mikor megkérdezik tőlem mióta sünizek, mindig azt mondom: "hááát nemrég indult..."A napokban belegondoltam,hogy a nappalinkba összegyűltünk páran zenélni, Laura még csak 9-10 hónapos volt - és immáron óvodába készül! Simon mamáját is úgy érzem nemrég ismertem meg - azóta már a kis tesó is megszületett , Kati csak pár hónapja hívott fel,hogy mit szólnék egy tatabányai csoporthoz, azóta már ő is hozza a kistesót is sünizni. Szóval telik az idő!!!! És örömmel veszem hetente a leveleiteket, fotókat, véleményeteket. Jó veletek dolgozni, mert olyan hálás "közönség' vagytok, mindíg kapok visszajelzést arról,hogy érdemes! :)
Sorra kérdezitek, meddig lesznek még foglalkozások, nem mindenhol dőlt el a nyári szünet kezdeti időpontja. A Klébiben biztosan június 19-én lesz az utolső foglalkozás (JÚLIUS 13-17 tábor!!) , Tatabányán a Puskin még nem tudjuk mikortól lesz zárva, amint megtudom szólok. Vadaskert alapítvány is bizonytalan, első körben ott is június 19 a vége, de ez még tolódhat. Solymáron kisebb szünetekkel (táboroztatnak a családsegítőben) végig leszünk. :) Szeptembertől terveim szerint indul egy új csoport Pilisvörösváron és ha lesz rá igény Solymáron csoportot bontunk.
NYÁRON (június 22-től) a Nagyréten lesz Süni zenebölcsi szerda délután jó idő esetén! Ingyenes fűben ülős foglalkozás lesz sok mozgással, hangszerekkel. Mivel mindenkinek mást jelenthet a jó idő, ezért a biztonság kedvéért aznap délelőtt nézzetek be a honlapra - mindig kiírom lesz-e délután foglalkozás.
Gyereknapra ha van jó ötletetek írjatok bátran, mi valószínüleg a Klébibe megyünk MAKÁM koncertre - illetve oda biztosan!
Költözés/változás, tavaszvárás
Legfontosabb hírem, hogy a zeneovis foglalkozás átkerül a klébiből a Vadaskerti Alapítvány székházába (Lipótmezei út). Már februári első foglalkozásunk is ott lesz, oda gyertek.
És úgy tűnik (még egy végső válaszra várunk,de nagy valószínűséggel) átkerül a klébis zenebölcsi egy nagyobb terembe. Ujjongó anyukákat, apukákat, nagymamákat, nagypapákat tájékoztatom,hogy hátul keressenek minket jövő péntektől az arénába.
A tavaszt pedig csak úgy várjuk, dalokkal. Készüljetek farsangozzatok, bohóckodjatok amennyit csak lehet, a picik nagyon élvezik, ha szüleik is kilépnek kicsit a hétköznapi szerepükből! Ne csak a gyerkőcöknek válasszatok jelmezt! :)
Álljon itt kedvcsinálónak egy kis "home made" Hófehérke Jázmin és Panna előadásában.
Hozza az almát Hófehérkének:
Örömtáncot jár, hiszen sikerrel járt Hófehérkénél:
Szerepcsere.... :)
Másik mostoha:
Másik pórul járt Hófehérke:
De jött a herceg és győzött a jó a rossz felett!!!!! :)
Itt a vége, fuss el véle......boldogan éltek,míg meg nem haltak.
Boldog uj esztendot kivanok minden kedves erre tevedonek!!!!! :)
Remelem Nektek is olyan jol esett a pihenes, csaladi kozos idotoltes mint nekunk. Vegre kikaszalodtunk (kopp-kopp) a betegsegek ingovanyabol es ujra indul az elet. Kinek-kinek a maga frontjan.
Akik a heten voltak mar Sünin, tudjak,hogy hirlevelet igergetek. De nem csak igergetek, kuldok is minden honap elso heteben,ha irtok egy jelentkezo mailt az info@sunizene.hu cimre. Itt kuldom majd az aktualis ujdonsagokat, uj dalokat, verseket, tudnivalokat. :) (Budapest,Solymár,Tatabánya,Pilisvörösvár a teruletem,a tobbieknel nem tudom epp mi a repertoar)
ES!!!!!!! Ha emlekeztek meg, osszel kiirtunk egy "Rajzolj sünit" palyazatot, sünis polot szeretnenk csinaltatni es ehhez keressuk a megfelelo rajzot. Kerlek titeket nezzetek meg a beerkezett muveket es szavazzatok, Nektek melyik a legszebb?
http://norkini.multiply.com/photos/album/10/10
Az info@sunizene.hu cimre kuldjetek a szavazatotokat. Es ezuton is koszonom ,hogy rajzolt nekunk : Angyalka, Jázmin,Regina,Linda és Zsolt!!!!!! :) :)
Ha nagyon ráértek (Panka sajnos beteg, vele találtuk, nagyon ráértünk :) ) nézzetek be ide, nagyon aranyos :
http://egyszervolt.hu/advent/2008/
És ha karácsonyi képeslapot gyártanátok a süninek, itt megtehetitek :) (info@sunizene.hu )
http://egyszervolt.hu/advent/2008/kepeslap/
Nálunk a lányok nagy izgalommal várják már a karácsonyt, ablakmatricákat készítettek, feldíszítették a korláton a girlandot és nem értik,hogy miért vánszorognak ilyen lassan a napok?? Ma egyébként bábszínházban jártunk (Budapest Bábszínház) és az "EGy egér naplója" című remekművet néztük meg, nagyobb ovisoknak már ajánlom szeretettel. Fantasztikusan igényes, szépen kidolgozott, élveztük mindannyian. Tavaly a Diótörőt néztük ugyanitt, fantasztikus volt.
És végül egy kedves vers így hó nélkül tengődő napjainkra:
Nyulász Péter : Téli mese
Sárgarépa, piros lábas, fekete szén, seprűnyél,
alig vártam jöjjön már a deres, fagyos, havas tél!
Gyúrtam három hógombócot: kettő kisebb és egy nagy.
Magas, délceg hóember lett, mondtam neki: „Csinos vagy!”
Nem válaszolt semmit erre, állt csak ott a kert végén,
reggel viszont csodálkoztam répaorra hűlt helyén.
„Hova lett az orrod, mondd csak?” – de ő megint hallgatott,
seprűjével, lent a hóban lábnyomokra mutatott.
„Értem most már!” – kaptam észbe, nyuszi járt itt éhesen;
hóemberem, répaorrát, neki adta kedvesen.
Örültem, mert így az éhes nyuszi koma jóllakott,
én pedig az új nózinak, kerestem egy jégcsapot.
U.I. Karácsonyra ajánlom figyelmetekbe NyulászPéter :Zsubatta c. könyvét :) :) :)
Miki buli képekben :)
A csapat
Miki süni köszönt mindenkinek
vendégeket is köszöntöttük
Kereszty Sári volt vendégünk, furulyázott nekünk (de mi hangosabban énekeltünk ;) )
Ácsorogtunk,bácsorogtunk
buborék buli
apró Mikulások daloltak
Miki-Miki-Mikulás!!!!!!
Szerdán (dec. 3) du. nagy izgalommal érkeztem a Klebibe.Aztán láttam,hogy a gyerkőcök nálam is izgatottabbak.... vendégek is jöttek, meghívtuk a zenebölcsiseket,hogy nézzék csak meg milyen ügyesek az ovisok, közös játékot terveztünk. Még sosem volt hasonló zeneovis "bemutató", nem tudtam,hogyan reagálnak a megszokottól eltérő környezetben, hangulatban a nagyok. De olyan csuda ügyesek voltak,hogy a hisztiverset is olyan hangosan mondták (és élethűen...),hogy mindenki szájára mosolyt csaltak ("Nem akarok piros pulcsit, anya kérlek tedd el---Nem akarok fésülködni, ne húzd meg a hajam" stb...).Énekeltünk békakirályról, Mikulásról, "tűznél" melegedtünk, buborékelkapós játék sem hiányozhatott, szóval nagyon jó volt a hangulat! Köszönöm minden kis ovisnak a részvételt és minden vendégnek,hogy eljöttek velünk játszani. :) Éljen a Mikulás!
(későbbiek folyamán majd a galériába is kerülnek képek, egyelőre ide csatolok párat este :))
Jönnek lassan a sünik és nagy örömmel tölt el,hogy a szülők mekkora izgalommal készülnek a pályázatra. :)
Pályázat után egy kis könyvajánló! Szégyen de eddig nem ismertem Simkó Tibor műveit. Nemrég egészen véletlenül akadtam rá a Tikirikitakarak versekre. Sikerült megvennem a könyvet ( www.konyvudvar.net ) és a GYÖNYÖRŰ rajzokkal illusztrált csuda verseket azóta is olvassuk a lányokkal idehaza. Egyszerűen fantasztikusak! Sünin már találkozhattatok az: "Egy fő, két fő, holnapután hétfő ..." c. kiszámolóval, innen származik,de biztos vagyok benne,hogy hamarosan több vers is szerepel majd foglalkozásaimon. :)
Másik szerzeményem pedig a jól ismert Anna és Peti könyvek írónőjétől , Bartos Erikától a Zsákbamacska c. könyv, melyben rengeteg vers szerepel ovisoknak. Nem csak a versek grafikája igazodik az ovis korosztályhoz, hanem tartalmuk is tökéletesen felöleli az ovisok hétköznapjait, ajánlom mindenkinek szeretettel. :)
Előzetes meghívás mindenki részére, ovis Mikulás ünnepséget tartunk Budapesten a II. ker. Klebelsberg Kúriában december 3.-án 17h.-tól, ahova szeretettel várunk minden érdeklődőt (zenebölcsiseket is természetesen). Nem lesz hosszú a műsor, inkább játék mint előre betanult program. Hangszerekkel, vidámsággal , versekkel készülünk (a 17 fokban :) )
Zeneovi Hidegkúton!
Szeptember közepén újra indult a zeneovi a már jól ismert törzsgárdával . Lelkes gyerkőcöket láttam szaladgálni,mikor új helyszínünkre megérkeztem és nagy örömmel nyugtáztam,hogy mindenki megnőtt, de semmit nem komolyodott. Legutóbb új tagokkal is bővült a kis társaság, akiket ezúton is köszöntünk a csapatban. :)
A dalfelismerős feladatunknál pisszenés nélkül várják ki a sorukat,hogy a fülembe súghassák a megoldást. Nagyon jó érzés volt látni,hogy megértettek senki nem marad ki a játékból, "csak" ki kell várniuk a sorukat. (Liló barátnőm különösen nagy türelemmel van a tavalyihoz képest :) )
Legutóbbi alkalomra készítettem nekik egy társast,hogy könnyebben belerázódjanak a békakirályos dal hangulatába ( Fésüs Éva - Békanóta). Titi és tá ritmusokkal teli dobókockát készítettem hozzá,hogy barátkozzanak a ritmusok kinézetével, értékével. Még Julcsi kisegér is beszállt a játékba... Íme pár kép:
Süni zenebölcsi és zeneovi illetve kis családunk hétköznapjainak eseményit követhetitek nyomon. Kérek minden kedves látogatót, hogy az itt olvasott információkat és az itt látott képeket csak és kizárólag engedélyemmel használja fel!!!