süni bejegyzései

2010. dec. 7. 14:52 - írta Norka

Tavaly novemberben költözött először a Süni a Kolping Hotelbe. És mivel a kérdőívekbe nagyon jó visszajelzések érkeztek a foglalkozásról, idén is meg lettünk invitálva. Azt már tudtam,hogy nagyon jó lesz. Igyekeztem kicsit hasonlóra tervezni az idei programot, de mégis változatosra. Ez alkalommal délutánra került át a foglalkozás, délelőtt a kicsik úsztak. Ami annyira le is fárasztotta őket,hogy a 4 órai kezdés kicsit korainak bizonyult. Zenebölcsin csupa lelkes gyerkőccel és szülővel/nagyszülővel ismerkedtünk.  Öröm volt elvarázsolni a kíváncsi örökmozgókat. Volt aki első perctől nagyon közvetlenül, aktívan vett részt a zenebölcsin és volt akit a buborékok csalogattak ki édesanyjuk karjaiból. Nagyon jó kis csapat volt. Bogi anyukája révén mindig volt kánon - és általa az anyukák, apukák is bátrabban énekeltek. :)

Zeneovin nagy meglepetés ért, mikor belépve első nap a Zsigmond terembe, Bella és anyukája köszöntöttek. Ők tavaly is részt vettek a zeneovin (oszlopos tagok voltak) és utána ugyan emailben értesítettem őket,hogy idén is lesz Süni a Kolpingban, de igazi nagy meglepetés volt, hogy ezt a hetet választották pihenésként. :) Zeneovin rengetegen voltunk, és olyan belevaló gyerekek voltak, hogy csak kapkodtam a fejem.  Ugyanúgy benne voltak szívvel-lélekkel az éneklésbe, hangszerkészítésbe, ragasztásba és még sorolhatnám. Ezen a héten sem unatkoztunk egy pillanatra sem! Harmadik napra a dalok nagy részét már fennhangon énekelték a gyerekek. És jól be is vésték a fejükbe az új dalokat, mert kaptam egy videót, melyben Bella énekel fel otthon két Sünis dalt. :) Remélem mindenki élményekkel gazdagon utazott haza!

Én feltöltődtem, számomra újra bizonyságot nyert a zene ereje. Sokadszor tapasztalom, azt a boldogságot, mikor sok  egymásnak idegen ember helyet foglal a földön egymás mellett és felcsendül a zene. És pár perc után már mindenki tudja, mindenki érzi,hogy valami összeköt minket és a gyerekeinket. ÉS aztán a vacsoránál, a játszóházban természetesen ezek a barátságok tovább mélyültek, gyerekek könnyen társakat, barátokat találtak, hiszen előtte már együtt énekeltek Sünin. És bár a szobámban egyedül kaptam helyet, egyszer sem kellett egyedül vacsoráznom... :)

Zenebölcsi

Jövőre is találkozunk a Kolpingban novemberben! :)

Ja és ha már Alsópáhok! Találtam egy szuper fazekas műhelyt a hoteltől nem messze (szemközti oldal). Be lehet menni a műhelybe, minden meg lehet csodálni, tapintani és elhozni a beleszeretős darabokat. 2x kellett visszamennem...(ha rám hivatkoztok, biztosan kaptok 10% engedményt is! )
www.sartekero.hu


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. júl. 18. 22:29 - írta Norka

Egy hete kezdődött a nyár egyik legmozgalmasabb időszaka. 5 tábor egy huzamban. Ilyenkor az elején kicsit döcögősen szokott indulni, ameddig a gyerekek, Anyukák és én is egymásra hangolódunk a nagy nyári szabadságban - hát ezzel idén nem volt probléma!.

A Klébis táborba hirtelen 8 fiút köszönthettem, így jó választásnak bizonyult a kalózos matrica tömeg, melyek a frissen elkészült hangszereket díszítették (melyek elveszett Szöszi hörcsögünk csalogatására készültek, de természetesen bármely kisebb állatot képesek oda vonzani J ) A fiúk nagy lelkesedéssel töltötték rizzsel, lencsével a tubust. A hangszer díszítés  is fontos szerepet kapott!

Másnap a színezős mókuskeresés után festésre adtuk a fejünket. Nem is nagyon kellett a fiúkat arra biztatni, hogy ne a reális kinézetüket fessék le az állatoknak! Fantasztikusan színes oroszlánok, elefántok és zebrák lepték el percek alatt a papírokat. S végül selyemfestékkel pólót – azaz péntekre mezt festettünk. Bálint annyira belejött (Livivel együtt), hogy pólójuk rengeteg kézlenyomatot viselt a végére. A kézlenyomatos tablót idén is elkészítettük természetesen!

Szerda szünnap volt. A házi feladat természetesen nem maradt el! Egy állatos dallal kellett készülnie mindenkinek. Mivel Benedek olyan természetesnek vette, hogy ő mindenki előtt tisztán, hangosan énekel, így a többiekben fel sem merült, hogy szégyenkezzenek, esetleg lámpalázasak legyenek (! Nagyon büszke voltam rájuk! – Itt rögtön magyaráztuk is a refrén jelentését, mert Samu annyira belejött az éneklésbe,hogy minden csöndes pillanatot elcsípve énekelt, és úgy hatott a Csiga-biga dala, mint egy refrén J

Csütörtökön elővettük a zsákból a hangszereket, elefántosat játszottunk, röpködő méhecskéket utánoztunk. A fiúk kipróbálhattak 3 fajta furulyát is (nehezen akartak megválni a hangszerektől). Később a frissen főzött só-liszt gyurma került elő, kint gyűjtöttünk kavicsokat, fenyőtűt és mindenfélét, ami egy állat megformálásához szükséges lehet. És kezdődött az alkotás. A sláger a csiga volt (házas és meztelen egyaránt), de tengeri csillag és kóbor macska is született. Itt az anyukák is beszálltak és jókat alkottak J A napot egy fergeteges vízpisztoly parti zárta….én teljesen átázva vezettem haza, de ez a 38 fokban kifejezetten üdítő volt. J

A péntek a mozgásé volt a főszerep. Kezdődött kalóz kincspakolással (egy kis lábtorna). Utána gimnasztikai labdán gördültek a gyerekek (megy a hajó a Dunán) és alagútba bújtak. Majd padon egyensúlyoztak és sátraztunk és meglepő módon, nem bánták a gyerekek a kánikulát! És a nap fénypontja a futóverseny volt( saját előzőleg festett mezben). A kijelölt pályán 2 kört kellett mindenkinek megtennie, miközben (hangszerekkel felszerelkezve) a többiek szülőstől, nagymamástól végig drukkoltak JÓ HANGOSAN. Mindenkinek része lehetett benne, milyen úgy futni, hogy csak őt biztatja mindenki! Többen többször is próbálkoztak… J

Végül egy körjátékkal búcsúztunk egymástól és kívántunk sok élményt a nyár további részére (a vízpisztolyok azért előkerültek most is).

Holnap indul Tatabányán a mulatság! J

Ha van kedvetek a további 4 turnushoz, még csatlakozhattok!

Egy dal volt, mely az alkotóhét alatt „új dalként” többször is előkerült, íme a szövege:

Egyszer egy hétpettyes katicabogárka,
Elindult megnézni mi van a világban,
Hívta a pillangó, hívta a vadrózsa,
Ide is, oda is, bekukkant egy szóra.

Nagy bajuszú cincér bácsik sétálgatni mentek,
Tópartján a szúnyogok kalapot emeltek,
Estére elaludt katicabogárka,
éjjeli pillangó haza talicskázta.

 

Képek utolsó nap készültek, ha megkapom a többit, csatolom!Addig is a Facebookon találtok még párat.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. máj. 6. 20:04 - írta Norka

Sokan szeretik, sokan még nem ismerik, sokan már meg is unták... :) Ha fent vagytok, keressétek meg a Süni zenebölcsit, nemrég felkerült és napi szinten tudom frissíteni az infókat. :) Nyitottam fórumot, akár be is írhattok ezt-azt!  Szóval Facebookra fel! :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. febr. 7. 17:07 - írta Norka

Nemrég, egyik kedden mikor épp vége lett a Süninek a Budagyöngyében, felfedeztem egy kupac nyomdát a polcon. Épp egy doboló süni akadt a kezembe (tudjátok a Kisvakond sünije). Olyannyira megörültem neki,hogy Kató (a játszóház vezetője) nyomban nekem is ajándékozta (az egész készletet...) . Azóta a zeneovisok, ha igazán ügyesek voltak, sünis nyomdát kapnak a furulya füzetükbe. Nagy örömet szereztél vele Kató mindannyiunknak, köszönjük!!!! :)

Pénteken a Klébiben gyülekeztek az anyukák a foglalkozásra. Kevesen voltunk, jöttek régiek - újak egyaránt. mikor leültünk a matracokra, akkor láttam,hogy 3 nagy pocis anyuka érkezett Sünizni a csemetéjével. :) Mindig szoktak lenni kis és nagy pocis anyukák,de ilyen még sosem volt,hogy egyszerre 3 igazán nagy pocis anyuka érkezett volna. Így hát a pénteki Süni, óvatos - cirógatós, csiklandozós, Pista bácsisra sikeredett. :)

És fejemben már alakul az idei nyári alkotóhét témája. Valószínű,hogy idén az ovisoknak külön is lesz program. Solymáron is tervezem,hogy táborozunk a budapesti és tatabányai helyszínek mellett. Elkészült a tavalyi tábor fotókönyve - a foglalkozásokon nálam lesz, nézegethetitek! Szép lett, így bizonyára aki tavaly részt vett, kellemes emlékeket elevenít fel a könyv - aki pedig még nem volt, kétségtelen kedvet kap az idei táborhoz!!!! :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. jan. 11. 22:29 - írta Norka

Beszámoló az idei első hétről.

Hétfő - Első nap, mindig nehéz a kezdés :D Egy bölcsiben kezdek, ahol pillanatokon belül  rá kell jönnöm,hogy szülők nélkül nagy feladat "kizökkenteni" , bevonni a gyerkőcöket. Szeptember óta ismerjük csak egymást - de már legtöbbjük mutogatja a mondókákhoz a kis történeteket. Ma pl. egyenként megtáncoltatták Julcsit - míg én furulyával szolgáltattam a talpalávalót.

Kedd - A Teszveszben szintén szeptemberben indult a Süni. Mára már törzsgárda alakult ki. Múlt héten a pici játszószobában olyan sokan gyűltünk össze,hogy összehúztuk magunkat jó szorosra és úgy sütöttük a nagyinak a túros rétest. Több régi Sünis is csatlakozott hozzánk, így talán még családiasabbak a foglalkozások.

Szerda - Csere a Klébi-Solymár foglalkozások közt. Nekem is furcsa még, de a kettes terem biztosan meghozza a várt hangulatot! Kevesen voltunk, de annál hangosabb "mag" jött össze a második csoportban - így olyan "ne legyen még vége a foglalkozásnak" érzésem volt. Utána kötetlen beszélgetés indult a visszahúzódó gyerekekről. Tetszett ahogy megosztottátok a tapasztalataitokat, Dani anyukája átérezte,hogy más is ugyanebben a cipőben jár...Bárcsak többször lehetne ilyen beszélgetős vége a foglalkozásoknak!!! :)

Szerda du. zeneovi - épp leesett a nagy hó, így a kicsiknek elmaradt a foglalkozás. A nagyokat semmi nem tántorította el a zeneovitól, mivel tudták,hogy januártól intenzíven indul újra a furulya óra. Táblára írtunk (én , később ők) tákat és ti-tiket és nagy élvezettel szálltak be az iskolás játékba. Nem lesz gondjuk a zeneiskolával, már most látom... :)Persze furulyáztunk is sokat. És a tél ünnepen felengedett kívánságlufiról, sokan megsúgták,hogy teljesült a vágyuk! Geri kapott műanyag pajzsot, Dani popsitepsit és Petra pedig Laurának adta az adventi naptárját- mert Laura azt írta a papírra. :) Jövőre is eresztünk lufit a jótevő manónak!

CSütörtök - Tatabányán később kezdődnek a foglalkozások, hogy biztosan odaérjek. Itt is kevesen voltunk mindkét csoportban, de ennek örömére Emi úgy megnyílt, ahogy eddig mióta Sünire járnak (és régi tagok :) )még sosem. Zéti is szárnyra kapott, a többi dalos pacsirta pedig hozta megszokott formáját. :) Tatabányán mindig sok Apuka tisztel meg bennünket, nagy örömömre!

Péntek - új időpont, új helyszín Solymáron. ...az addig üresen óriásinak tűnő terembe sorra érkeztek az anyukák, apukák, nagymamák. Újak, régiek, még régebbiek :) És valahogy összement a terem mire elkezdtük a foglalkozást. :) Remek érzés ilyen sok embert énekre ösztönözni (bár a solymári csapat egyébként is az egyik leghangosabb, leglelkesebb csoport!!) - Mikor az altatót éneklitek odabújva csemetétekhez, unokátokhoz , mindig azt gondolom,hogy olyan varázslatos csoda a zene! Sok, addig idegen ember összejön egy terembe és 10 perc elteltével együtt énekel, mondókázik, nevet és végül keresi rigó mama fészkében a fiókákat...csak úgy csendben, egymásra figyelve. És akkor mindig megtörténik velem a csoda!

Hát így kezdődött a hét, friss dalokkal, régi mondókákkal és Veletek. :)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. dec. 14. 21:39 - írta Norka

Lassan de biztosan bezár itthoni kis kórházunk! :)Örömteli ujjongás....  Volt láz, kiszakadt dobhártya, láz - szóval minden "finomság". Cserébe termékenyek voltunk, folyton kézműveskedtünk. A lányok olyan türelemmel bírnak,hogy magam is meglepődtem!

Közben ismét jártunk a Budapest Bábszínházban. A két évvel ezelőtt látott Diótörőt néztük újból, de most már Apát és a Nagyit is vittük. A hátam mögött csipsszel zörgőtől eltekintve, nálam ismét nagy siker volt! A lányoknak is tetszett, most több időnk volt a kiállított bábokat is megnézni. Csak ajánlani tudom!

Más: ma megkaptam a hivatalos felkérést,hogy jövőre is legyen Süni hét a Kolping Hotelben.  Természetesen nagy örömmel vállaltam a feladatot! S miközben itthon nyomtam az ágyat, Nimród mamája átküldte az idei zenebölcsis képeket Alsópáhokról. Ezekből teszek fel párat! (a régebbi beszámolót itt olvashatjátok a Sünis hétről)   Szemek

 

 

 

 

 

 

Panni, a legifatalabb Sünis :)Gombócok a fazékban

 

 

 

 

 

 

 

Gyí te szürke, gyí te fakó

rácsodálkozásvarázslatos buborékok


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. nov. 1. 10:46 - írta Norka

Sünsarok :)

A sün / Muskát Zsusa verse

Villámlik és mennydörög

bokor alján sündörög a sün.

Hátán azért van tüsle,

hogy a villám meg ne üsse.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Sün-mese / Csukás István


Tüskéshátú sün barátom,

merre jártál, mondd, a nyáron?

Itt az ősz, a lomb lehullt már,

most látlak, hogy előbújtál.

Körmöd kopog, eliramlasz,

vigyázz, itt a tél, te mamlasz!

De a sün nem jön zavarba,

belebújik az avarba.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Koppantó / Nyulász Péter

Hajlik a bambusz,

koppan a kókusz,

süni-tüske gesztenye,

a jegenye-venyige,

galagonya gallya.

Kopp.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Íme Rita konyhájáról egy kókusz-süni recept :


 

Hozzávalók egy adaghoz: 30 dkg darált vajas keksz, 20 dkg kókuszreszelék, 10 dkg puha vaj, 15 dkg porcukor, kb. 20 dkg narancs lekvár (vagy sárgabarack lekvár), tej
A kakaószószhoz: 10 dkg porcukor, 2-3 púpos ek kakaópor, pici langyos víz, 2-3 ek tejszín
Díszítésként: kókuszreszelék, cukorgyöngy

kókusz-süni

A kekszet ledaráljuk.
A kókuszreszeléket szintén porrá őröljük (pl. kávédarálóval),
A a száraz elemeket keverjük össze, majd gyúrjuk össze a puha vajjal, a lekvárral, és annyi vízzel, hogy gyurmaszerűen gyúrható masszát kapjunk.
A masszát előre is elkészíthetjük, de akkor formázás előtt tegyük hűtőbe.
A masszából akkord a darabokat veszünk, mintha egy kicsit nagyobb bon-bont készítenénk.
A két tenyerünk között szép golyókat formázunk belőlük.
Majd a tenyereink élének a segítségével a golyó egyik oldalát elvékonyítjuk.
Így alakítjuk ki a süni fejét, és orrát.
A mázhoz keverjük össze a kakaót a porcukorral.
Majd pici langyos vízzel keverjük ki sűrű masszává.
Legvégül keverjük bele a tejszínt is.
A sünik hátát mártsuk bele a kakaós masszába.
Szemet és orrot cukorgyöngyből készítettem.
A kakaós hátára kókuszreszelékből szórtam tüskéket.
Ezt az édességet gyerekzsúrokra ajánlom.

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. aug. 11. 22:22 - írta Norka

Este épp gyerekversek után kutatgattam a végtelen világhálón és ráaladtam K.László Szilvia oldalára Először A fuvola és a csillagok c. verset olvastam, aztán találtam egy egész sorozatot Süni Sáráról. aki épp oviba készül. mint pl. Laura, Kitti, Anikó és még sokan akik eddig Süni zenebölcsire jártak. Így hát gyorsan engedélyt kértem Szilviától.hogy itt a blogban is olvashassátok verseit, ezzel is megkönnyítve a kicsiknek a mostani vagy majdani szeptemberi ovikezdést.... :)

K. László Szilvia :SÜNI SÁRA SÜNRUHÁJA

Süni Samu kicsi lánya,
az aprócska Süni Sára,
ősszel megy már óvodába.

Van már neki ovizsákja,
van már jele: napsugárka!
S új ruhát varr a mamája.

Süni Sára új ruhája
el is készül nemsokára,
ezt a napot nagyon várja.

Süni mama szabja-vágja,
ügyeskedik, hisz a vágya:
csinos legyen majd a lánya.

Olló s anyag táncát járja,
néhány lyuk kerül még rája,
sok tüskének ez a párja.

Végre kész az új ruhája,
Süni Sára felpróbálja,
tükör előtt megcsodálja,
s indulhat az óvodába!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. júl. 14. 20:08 - írta Norka

Egyelőre a tegnapi fotók, a komment is hamarosan :)

Süni mindenkt üdvözöl

hangszerkészítés

hangszerkészítéskipróbáltuk

kipróbáltuk

tánc is volt

és buborékoztunk is

és fújtuk

 

Csuda jól éreztük magunkat. :)

Nagy köszönet Hannamama Briginek a képekért és a sok-sok segítségért (extra pakolás,szállítás, gondoskodás :)  )

 

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 23. 23:38 - írta Norka

Ha nem voltatok meg bobozni, próbáljatok ki :) Egy hosszú vonatozás után, vasárnap délben várt kis családom Kelenföldön és mesélős-óvatos hazajövetel helyett ez volt a meglepi. sütött a nap, és fülig ért az aprónép szája, mert bobozni jó!!!! :)

Szerdán zeneovi után megvolt az első zenebölcsis foglalkozás a Vadaskert alapítványnál. Jól ereztük magunkat, Julcsika édesen tancolt, Blanka nagylányként végig énekelte a repertoárt, Helmit jó volt újra látni és Vanda is nagy szemekkel és nyitott fülekkel ismerkedett a Süni zenebölcsivel. Palkónak elfelejtettem külön triangulumot hozni :) Legközelebb felkészülök ígérem!

Apropó, ma szóltak az oviban,hogy pont jövő szerdán lesz a nagyobbik lányomnál az anyák napi ünnepség, ami anya nélkül nem lenne az igazi...így sajnos az április 29-i zeneovi elmarad :( (pedig megvannak a ragasztani valók, újabb vihar-mondókák!). Képzeljetek viharzenét hallgattunk és eljátszottuk (volt szél- krepp papír, eső-tikkfa, dörgés-dob) és mikor partitúrát ragasztottunk volna - rájöttem,hogy valahol kiestek a táskámból a kis kártyák :( Így hirtelen ötlettől vezérelve, a gyerekek fehér krepp papírt ragasztottak hó címen (áprilisban!!!!) :) :) :) Szerencsére az "Esik az eső, kopog a jég" mondókában épp volt jég/hó, így a kicsik nem csodálkoztak...legközelebb viszem a partitúrához szükséges kártyákat is ígérem! :)

Ma Tatabányán rendezvény miatt a kis teremben voltunk, persze ma volt a napja, hogy teleházzal Süniztünk. :) Viszont a "kis" hely összekovácsolta a csapatot! Ezennel újra megdicsérlek titeket, olyan bátran énekeltetek! Komolyan! Jó volt veletek nagyon.

Júliusi táborra egyre több jelentkezőnk van, kb. a fele hely elkelt már.Aki szeretne jelentkezni még szóljon! Augusztus (tudom meg messze van) még kevésbé népszerű, oda is jelentkezhettek!


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 6. 12:34 - írta Norka

Repülnek a napok, ebben a csodálatos tavaszi időben. :)

Közben elbúcsúztunk a Szpáhi utcai helyszínünktől, a csoport átkerült a Vadaskert alapítványhoz, most szerdán lesz az első foglalkozás délután 5.30-tól (előtte-utána lehet játszóterezni, ha már ilyen kegyesek hozzánk az égiek).

Köszönöm a sok visszahozott kérdőívet, nagyon kedvesek vagytok, hogy vettétek a fáradtságot és véleményt nyilvánítottatok a foglalkozásról. Összesítek és közzéteszem az eredményt természetesen.

Táborról kérdeztek sokan, így leírom a gyakoribb kérdésekre a választ és később pedig jól ide irányítok mindenkit aki informálódni szeretne.

HELYSZÍNEK- Budapest Klebelsberg Kultúrkúria IDŐPONTOK: július 13-17 illetve augusztus 10-14, illetve Tatabánya - Puskin Művelődési Ház , IDŐPONT: július 20-24 között. Mindegyik helyszínen 10 órától kezdünk és nagyjából egy órásra tervezem a foglalkozást.

KOROSZTÁLY - Egy-másfél éves kortól várom a gyerkőcöket  hat éves korig. A kisebbeknek szükségük lesz kísérőre, festeni, ragasztani stb., az ovisok már önállóan is tudnak csatlakozni a játékos foglalkozáshoz, őket bátran ott lehet hagyni.

PROGRAMHétfő - hangszerkészítés ; Kedd - ujjfestés; Szerda - szünnap; Csütörtök - ismerkedés új hangszerekkel; Péntek - torna, mozgás, lufik, sátor... :)

ÁRAK- napijegy 1400,- , heti bérlet 4000,-

Egyéb tudnivalók -  Mivel ezek nem szokásos zenebölcsis/zeneovis foglalkozások lesznek, szükséges az előre bejelentkezés. Kellékek beszerzése miatt is fontos tudnom nagyjából a létszámot.Nyilván ha valaki épp aznap hall a táborról és tetszik neki a program, bejönne- nem fogjuk elkergetni :)        Festős napon szükséges váltóruhát hoznotok, tavalyi tapasztalat szerint még a fületek is festékes lesz, cserébe gyönyörű műveket vihettek haza. :)      Énekelni, mondókázni , zenét hallgatni mindegyik foglalkozáson fogunk!

Sünink tavaszi bujdosásának pontos időpontját a hírekben találjátok.

Remélhetőleg mindenki megmosta már az ablakokat, díszítette a lakást és készül a Húsvétra!!!! :) Tavasz örömére tőlem is kaptok egy kedves verset! 

Osváth Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág

Nap kergeti a telet.
Hancúroznak friss szelek.
Nyelvecskéjével a fű
tavaszt kóstol:
-jóízű!
Bimbót bont a barka már.
A hóvirág? Ő sem vár.
Hosszú volt a tél nagyon.
Jót nyújtózik a napon.


 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 27. 20:15 - írta Norka

  Sok minden történt a héten Süniék háza táján....nézzük sorba.... :)

Hétfőn kiderült,hogy a budapesti Szpáhi utcai helyszín helyett újat kell keresni és a Pitypang iskola mégsem megfelelő e célra.Az új helyszín még várat magára, sajnos nem akadtam rá a megfelelőre ezidáig. :( Március végéig maradhatunk a Szpáhiban, aztán meglátjuk mi lesz.

Ugyancsak hétfőn elindult Bonyhádon a Süni zenebölcsi (Stix Marcsi vezetésével).Nagy várakozással álltunk e nap előtt, pont mint nemrég a nagymányoki indulás előtt. A megjelenők száma minden elképzelést felülmúlt! 28 pöttöm és kísérőik voltak kíváncsiak rá, mi is az a Süni zenebölcsi :)

Szerdán Solymáron kiderült,hogy kinőttük a termünket a Családsegítő központban, sajnos egyelőre időbeosztásom nem engedi,hogy csoportbontás legyen, mert utána rögtön rohanok Vörösvárra a manókhoz (MiaManókhoz :)  ). Szeptembertől biztosan két csoport várható ha ennyien maradunk, tartsatok ki.

Csütörtök Tatabánya nap, kedvenc taxis bácsim már idejekorán kint várt a pályaudvaron. Annyira szeretem,hogy kisebb város lévén az ember megismeri a környezetet is, így például mindig ugyanaz a taxis visz a Puskinba. :) Ahol sokan voltunk, jót daloltunk és meglepően sokan juttatták vissza előző héten kiadott kérdőívemet, ezer köszönet Nekik! Ritának már óriási pocakkal kísérte Bencét a foglalkozásra, Marcell pedig a múltkori Sünin indult el először egyedül - házon kívül. Dorka nagy segítségem minden alkalommal és szép szemű Bálintom is nagyon helyes volt,hogy folyamatosan az "Alma, alma piros..."almát kérte. Jövőhéten viszem az ígért pólókat is!!!

Péntek....Klébi nap. Kicsit tartottam tőle, mert ugyan nagyobb terembe kerültünk, viszont sok új család csatlakozott hozzánk mostanság (szerencsére :)  ) és ezzel egy időben sok régi arcot is köszönthettem. Így történt ma,hogy a második csoportban annyian, de annyian voltunk, hogy itt valamit tenni kell. Köszönet a régieknek a támogatásért, így is egy fantasztikus foglalkozás volt,sok-sok szülő és nagyszülő dalolta együtt a "Tavaszi szél vizet áraszt" című dalt, mely akár kis kórusos előadásnak is megfelelt volna. :) Így hát foglalkozás után a klébiben leszerveztem egy harmadik csoportot  április közepétől - nem vagyok benne biztos,hogy ez a legjobb lépés (3 csoport zsinórban), de bontani kell ez biztos!

És végleg eldőlt a nyári Sünis táborok időpontja Budapesten: Első alkalom július 13 és 17 között (10.00 és 11.00 óra között) , második alkalom augusztus 10 és 14 között ( 10.00 órai kezdettel). Ezt majd nagydobra verjük, külsősöket is várunk szeretettel (bölcsis / ovis / játszóteres barátokat, unokatesókat). Nem hagyományos Süni zenebölcsi (zeneovi) lesz, hanem ujjfestés, hangszerkészítés, bábozás és torna nap lesz sok zenével, új és ismert dalokkal mondókákkal megspékelve. Tavaly Tatabányán volt első alkalommal Sünis tábor és nagy sikere volt (ott is lesz, csak pontos időpont nem lett még egyeztetve). 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 11. 23:14 - írta Norka Mindig megkapom,hogy a zeneovisokról keveset írok! :) Pedig szívem csücske minden egyes tagja. Valahogy úgy alakult tavaly,hogy nem sok szülő gondolta úgy,hogy ez a Süni zeneovi milyen szuper foglalkozás. De az a pár szülő aki igen, ők viszont nagyon komolyan gondolták (ezúton is köszönet érte :) ) szóval csapódnak hozzánk újak , helyszínek változnak de a törzsgárda marad. És fantasztikusan lehet velük dolgozni. Valahogy már félszavakból is megértjük egymást. Arról nem beszélve,hogy hihetetlen kreatívak! Van egy mackós kőrjátékunk, amit nagyon szeretnek az ovisok - Liló múltkor kitalálta, hogy bizony itt az ideje a mackó helyett egy farkast ültetni a kör közepére. :) Jót mulattunk, nagyokat nevettünk a mai foglalkozáson a mackó helyett hangosakat hortyogó farkason. A szolmizálással is ügyesen boldogulnak már és ma használtuk először a "makacs ritmust", ami nem is bizonyult olyan könnyű feladatnak mindenki számára. Vájt fülüek egyébként, minden kis hibát meghallanak, arról nem is beszélve,hogy amikor háttal ülve egymásnak meg kell hallaniuk a náluk levő hangszer párját, sosem tévesztenek (pedig ma már bevittem egy kakukktojást is,de még így sem!:) ) Szóval nagyon jó velük dolgozni! Hajrá Süni zeneovi!

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 17. 23:01 - írta Norka

Süni póló folyamatban!!!!!

Lezárult a "Rajzolj Sünit" pályázat, a résztvevőknek jövőhéten eljuttatom a köszönő okleveleket és a nasit mellé :) Regina sünije kerül fel a pólókra, melyek hímeztetés alatt állnak. Ha szeretnétek rendelni Sünizene feliratos + szép színes rajzos sünis pólót, kérlek jelezzétek mihamarabb (még nincs prototípus, de szép lesz ígérem, jó minőségű pólóra kb. 1600Ft./db.)

 

Tegnap immáron második alkalommal közreműködhettem a Pasaréti bölcsi farsangján. Nagyon édesek voltak a kis ördögök, tigrisek (elénekeltük nekik az "én vagyok a szörnyű tigris, nálam szörnyebb tigris nincs is" c dalt, imádták! ), bohócok, királylányok. A szülőket nehéz volt dalra fakasztani,de végül csak sikerült! :) Remélem Virágtól fotókat is kapunk hamarosan.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 13. 18:43 - írta Norka

Hírek :)

Jelentem visszatért a hangom.

Minden vasárnap Budapesten a Művészetek Palotájában rengeteg gyermekprogramot kínálnak (a Cifra Palota keretén belül). Február 22-én Tatabánya kap bemutatkozási lehetőséget és rengeteg színes program mellett meginvitáltak minket is,hogy kepviseljük a város értékeit, mely lehetőséget ezennel is nagyon megköszönünk! :) És gyertek Ti is, Tatabányáról busz visz-hoz Titeket és a programok is díjmentesek természetesen. Szóval SÜNI zenebölcsi február 22-én vasárnap a MűvészetekPalotájában 10.00 és 11.00h-s kezdettel - gyertek sokan, énekeljünk, zenéljünk, sátrazzunk egy jót! :) Várunk bárkit aki épp a környéken lesz.

http://www.mupa.hu/programreszletes.jsp?id=K_20880&genre=CsaladiEsIfjusagiProgram

más.

Ma a Klébiben immáron igazán felavattuk a nagyobb termet, jól elfértünk a bohócos dalnál is. :) Illetve épp ma dőlt el,hogy Tatabánya után,idén nyáron Budapesten is lesz Sünis tábor, ahol hangszerkészítés - ujjfestés - muzsikálás és örökmozgó-szaladgálós napot is tartunk majd. A dátum még bizonytalan,de éljen a nyár gondolata (miközben havazik odakint persze!!! :) )


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 6. 12:12 - írta Norka

Hangtalan Süni + pályázat

Akik a napokban eljutottak hozzam Sünis foglalkozasra, tudjak mirol "beszelek". Egyszer csak volt/nincs - illetve pontosabban elment a hangom. Tegnap Tatabanyan mar olyan fel-suttogos foglalkozas volt, szerencsere a sok regi tag sokat segitett. Nagyon orultem a regi visszateroknek is, nagyot nott Tomi es Dórileány is. :)

Ma volt a napja,hogy a klebibe uj NAAAAAGY termet kaptunk es sajnos olyan sok kisbetegrol kaptam hirt,hogy a nagy terembe jol elfertunk, alig voltunk paran. Viszont akik voltak, jokat szaladgaltak - birtokba vettek az uj termet - es rendhagyo modon (hangtalansagom miatt) ma olvasni is lehetett es rajzoltunk is a foglalkozasok vegen :) Ildikónak kulon koszonom,hogy eljott Solymarrol besegiteni enekelni!

ÉS TÁDÁÁÁÁMMMMM szolnak a trombitak, mert megszuletett a "Rajzolj sünit" palyazat nyertese. Itt megnezhetitek a szavazatokat : http://norkini.multiply.com/photos/album/10/10

Aki szavazott, annak nagyon koszonjuk, aki nem az magara vessen! :)

Nyertesunk REGINA lett, aki a Klebibe jar zenebolcsizni, GRATULÁLUNK NEKI ezennel is, ahogy a hirdetesben szerepel persze , kap 3000Ft. erteku jatekutalvanyt, (amint elkeszul) sünis polot es sok lufit :)

A tobbi szorgalmas resztvevo oklevelet kap es valami aprosag biztosan nekik is jut, ha mar ilyen ugyesek voltak es rajzoltak nekunk sünit! :) 

Kesobb irok majd reszleteket a polorol, fotozok es szandekaim szerint nalam beszerezheto lesz majd. :) :)

Kellemes tavaszi hetveget mindenkinek, kiranduljatok, farsangozzatok, uzzuk a telet!!!!!!!

"jöjjön a tavasz, vesszen a tél"  --------------------------------------------------------------------------------

A DURCÁS TÉL  (Pápai Ildikó verse)


Szökik a Tél, mi mást tehetne,
ha a Nap megveregette
már a vállát és a hátát,
aztán jeges kezét, lábát, 
hogy menjen már, mire vár,
itt felejtette magát?
A naptár tavaszba fordul, 
de a Tél, még egyet mordul:
„Ősz után, még visszajövök!
Fagyos mosollyal köszönök,
s hozok neked ajándékot, 
egy nagy csokor jégvirágot!”
De a Nap már nem vitázik, 
friss hajtásokon hintázik, 
búcsút int a durcás Télnek,
s megágyaz sok veteménynek.




 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. jan. 30. 15:13 - írta Norka

Költözés/változás, tavaszvárás

 

Legfontosabb hírem, hogy a zeneovis foglalkozás átkerül a klébiből a Vadaskerti Alapítvány székházába (Lipótmezei út). Már februári első foglalkozásunk is ott lesz, oda gyertek.

És úgy tűnik (még egy végső válaszra várunk,de nagy valószínűséggel) átkerül a klébis zenebölcsi egy nagyobb terembe. Ujjongó anyukákat, apukákat, nagymamákat, nagypapákat tájékoztatom,hogy hátul keressenek minket jövő péntektől az arénába.

A tavaszt pedig csak úgy várjuk, dalokkal. Készüljetek farsangozzatok, bohóckodjatok amennyit csak lehet, a picik nagyon élvezik, ha szüleik is kilépnek kicsit a hétköznapi szerepükből! Ne csak a gyerkőcöknek válasszatok jelmezt! :)

Álljon itt kedvcsinálónak egy kis "home made" Hófehérke Jázmin és Panna előadásában.

 

 

Hozza az almát Hófehérkének:

mérgezett alma

Örömtáncot jár, hiszen sikerrel járt Hófehérkénél:

örömtánc

 

Szerepcsere.... :)

Másik mostoha:

Panka mostoha jelmezben

Másik pórul járt Hófehérke:

Almaevés után...

De jött a herceg és győzött a jó a rossz felett!!!!! :)

Hófehérke és a herceg

Itt a vége, fuss el véle......boldogan éltek,míg meg nem haltak.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. jan. 8. 16:19 - írta Norka

Boldog uj esztendot kivanok minden kedves erre tevedonek!!!!! :)

Remelem Nektek is olyan jol esett a pihenes, csaladi kozos idotoltes mint nekunk. Vegre kikaszalodtunk (kopp-kopp) a betegsegek ingovanyabol es ujra indul az elet. Kinek-kinek a maga frontjan.

Akik a heten voltak mar Sünin, tudjak,hogy hirlevelet igergetek. De nem csak igergetek, kuldok is minden honap elso heteben,ha irtok egy jelentkezo mailt az info@sunizene.hu cimre. Itt kuldom majd az aktualis ujdonsagokat, uj dalokat, verseket, tudnivalokat. :) (Budapest,Solymár,Tatabánya,Pilisvörösvár a teruletem,a tobbieknel nem tudom epp mi a repertoar)

ES!!!!!!! Ha emlekeztek meg, osszel kiirtunk egy "Rajzolj sünit" palyazatot, sünis polot szeretnenk csinaltatni es ehhez keressuk a megfelelo rajzot. Kerlek titeket nezzetek meg a beerkezett muveket es szavazzatok, Nektek melyik a legszebb?

http://norkini.multiply.com/photos/album/10/10

Az info@sunizene.hu cimre kuldjetek a szavazatotokat. Es ezuton is koszonom ,hogy rajzolt nekunk : Angyalka, Jázmin,Regina,Linda és Zsolt!!!!!! :) :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. okt. 22. 15:44 - írta Norka Rajzolj Sünit!! Címmel pályázatot hirdetünk!!!!!!!!



Rajzolj színessel vagy kékkel,

Fess vagy vágj - amit csak érzel.

Várjuk nagyon a sünid.





Kedves gyerekek, anyukák, apukák!

Sünizenés pólóhoz keressük a megfelelő Sünit.

Várjuk azon sünzene foglalkozáson résztvevő (akár régebben részt vett) gyerkőcök rajzait, akik elég ügyesnek érzik magukat, hogy papírra vessék saját sünijüket.

A rajzokat névvel, korral ellátva (gyerkőc neve+szülő neve és elérhetősége, gyerkőc kora) személyesen vagy interneten keresztül juttathatjátok el hozzánk.

Beküldési határidő : 2008 november 30



Az első díjazott egy Sünzene pólót kap ajándékba, illetve 3000Ft. értékű játékutalványt és sok lufit.

Közönségdíjasunk szintén egy Sünizenés pólót kap majd és 1000Ft értékű játékutalványt, illetve sok lufit.




Szeretettel várjuk rajzaitokat krikszkaksztól a mesterművekig.

Nóri és a Süni
www.sunizene.hu

info@sunizene.hu




 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2008. okt. 4. 18:07 - írta Norka

még pár kép (zeneovi):

 

körjáték

Keress kopó

békázás kasztanyettával

torna

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!