korongozás bejegyzései

2010. dec. 7. 14:52 - írta Norka

Tavaly novemberben költözött először a Süni a Kolping Hotelbe. És mivel a kérdőívekbe nagyon jó visszajelzések érkeztek a foglalkozásról, idén is meg lettünk invitálva. Azt már tudtam,hogy nagyon jó lesz. Igyekeztem kicsit hasonlóra tervezni az idei programot, de mégis változatosra. Ez alkalommal délutánra került át a foglalkozás, délelőtt a kicsik úsztak. Ami annyira le is fárasztotta őket,hogy a 4 órai kezdés kicsit korainak bizonyult. Zenebölcsin csupa lelkes gyerkőccel és szülővel/nagyszülővel ismerkedtünk.  Öröm volt elvarázsolni a kíváncsi örökmozgókat. Volt aki első perctől nagyon közvetlenül, aktívan vett részt a zenebölcsin és volt akit a buborékok csalogattak ki édesanyjuk karjaiból. Nagyon jó kis csapat volt. Bogi anyukája révén mindig volt kánon - és általa az anyukák, apukák is bátrabban énekeltek. :)

Zeneovin nagy meglepetés ért, mikor belépve első nap a Zsigmond terembe, Bella és anyukája köszöntöttek. Ők tavaly is részt vettek a zeneovin (oszlopos tagok voltak) és utána ugyan emailben értesítettem őket,hogy idén is lesz Süni a Kolpingban, de igazi nagy meglepetés volt, hogy ezt a hetet választották pihenésként. :) Zeneovin rengetegen voltunk, és olyan belevaló gyerekek voltak, hogy csak kapkodtam a fejem.  Ugyanúgy benne voltak szívvel-lélekkel az éneklésbe, hangszerkészítésbe, ragasztásba és még sorolhatnám. Ezen a héten sem unatkoztunk egy pillanatra sem! Harmadik napra a dalok nagy részét már fennhangon énekelték a gyerekek. És jól be is vésték a fejükbe az új dalokat, mert kaptam egy videót, melyben Bella énekel fel otthon két Sünis dalt. :) Remélem mindenki élményekkel gazdagon utazott haza!

Én feltöltődtem, számomra újra bizonyságot nyert a zene ereje. Sokadszor tapasztalom, azt a boldogságot, mikor sok  egymásnak idegen ember helyet foglal a földön egymás mellett és felcsendül a zene. És pár perc után már mindenki tudja, mindenki érzi,hogy valami összeköt minket és a gyerekeinket. ÉS aztán a vacsoránál, a játszóházban természetesen ezek a barátságok tovább mélyültek, gyerekek könnyen társakat, barátokat találtak, hiszen előtte már együtt énekeltek Sünin. És bár a szobámban egyedül kaptam helyet, egyszer sem kellett egyedül vacsoráznom... :)

Zenebölcsi

Jövőre is találkozunk a Kolpingban novemberben! :)

Ja és ha már Alsópáhok! Találtam egy szuper fazekas műhelyt a hoteltől nem messze (szemközti oldal). Be lehet menni a műhelybe, minden meg lehet csodálni, tapintani és elhozni a beleszeretős darabokat. 2x kellett visszamennem...(ha rám hivatkoztok, biztosan kaptok 10% engedményt is! )
www.sartekero.hu


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!