
2008 november 26. Több szempontból is fontos dátum. :) Részben (Sünihez nem annyira szorosan kötődő) nagyobbik leányzóm első hivatalos koncert közreműködésén vagyunk túl. Száncsengőn kísért ma az óvodai ünnepségen, a fuvola előadás sokkal színesebb volt így. Ezúton is nagyon köszönöm neki,hogy együtt zenélhettünk, feledhetetlen élmény volt, ahogy az öt és fél éves leányzó kiállt a nagyközönség elé :)
Másrészt pedig azért nagy nap, mert egy kedves zenész ismerősöm ihletet kapott pár Sünis foglalkozás után,hogy otthon három csemetéjével zenebölcsiset játszon, mint írta, a hétköznapok forgatagában elveszett az éneklés, a játékos összebújás, csiklandozás és most újra rátalált a közös játékra, éneklésre. Egyelőre saját gyermekei számára , de talán hamarosan egy egész város élvezheti majd,hogyan bontogatja szárnyait egy szakmában új anyuka, aki adni szeretne a saját és környezete gyerkőceinek sok-sok kellemes percet, órát. Nagyon köszönöm a visszajelzést, ilyenkor érzem azt,hogy érdemes nap mint nap elindulni, újat vagy éppen rég elfeledett dalokat - mondókákat énekelni NEKTEK! :) És sajnos mivel ebben a világban és ebben a szakmában is sok az ellentét, a konkurencia, csak arra tudlak buzdítani Titeket,hogy ne hagyjátok magatokat eltántorítani :) Nincs annál fontosabb,hogy saját gyereketekkel (és másokat látva) összeölelkezve, háton cipelvce, zenét hallgatva - EGYÜTT játszva eltöltsünk perceket, órákat...
Süni zenebölcsi és zeneovi illetve kis családunk hétköznapjainak eseményit követhetitek nyomon. Kérek minden kedves látogatót, hogy az itt olvasott információkat és az itt látott képeket csak és kizárólag engedélyemmel használja fel!!!