hangszerkészítés bejegyzései

2010. júl. 18. 22:29 - írta Norka

Egy hete kezdődött a nyár egyik legmozgalmasabb időszaka. 5 tábor egy huzamban. Ilyenkor az elején kicsit döcögősen szokott indulni, ameddig a gyerekek, Anyukák és én is egymásra hangolódunk a nagy nyári szabadságban - hát ezzel idén nem volt probléma!.

A Klébis táborba hirtelen 8 fiút köszönthettem, így jó választásnak bizonyult a kalózos matrica tömeg, melyek a frissen elkészült hangszereket díszítették (melyek elveszett Szöszi hörcsögünk csalogatására készültek, de természetesen bármely kisebb állatot képesek oda vonzani J ) A fiúk nagy lelkesedéssel töltötték rizzsel, lencsével a tubust. A hangszer díszítés  is fontos szerepet kapott!

Másnap a színezős mókuskeresés után festésre adtuk a fejünket. Nem is nagyon kellett a fiúkat arra biztatni, hogy ne a reális kinézetüket fessék le az állatoknak! Fantasztikusan színes oroszlánok, elefántok és zebrák lepték el percek alatt a papírokat. S végül selyemfestékkel pólót – azaz péntekre mezt festettünk. Bálint annyira belejött (Livivel együtt), hogy pólójuk rengeteg kézlenyomatot viselt a végére. A kézlenyomatos tablót idén is elkészítettük természetesen!

Szerda szünnap volt. A házi feladat természetesen nem maradt el! Egy állatos dallal kellett készülnie mindenkinek. Mivel Benedek olyan természetesnek vette, hogy ő mindenki előtt tisztán, hangosan énekel, így a többiekben fel sem merült, hogy szégyenkezzenek, esetleg lámpalázasak legyenek (! Nagyon büszke voltam rájuk! – Itt rögtön magyaráztuk is a refrén jelentését, mert Samu annyira belejött az éneklésbe,hogy minden csöndes pillanatot elcsípve énekelt, és úgy hatott a Csiga-biga dala, mint egy refrén J

Csütörtökön elővettük a zsákból a hangszereket, elefántosat játszottunk, röpködő méhecskéket utánoztunk. A fiúk kipróbálhattak 3 fajta furulyát is (nehezen akartak megválni a hangszerektől). Később a frissen főzött só-liszt gyurma került elő, kint gyűjtöttünk kavicsokat, fenyőtűt és mindenfélét, ami egy állat megformálásához szükséges lehet. És kezdődött az alkotás. A sláger a csiga volt (házas és meztelen egyaránt), de tengeri csillag és kóbor macska is született. Itt az anyukák is beszálltak és jókat alkottak J A napot egy fergeteges vízpisztoly parti zárta….én teljesen átázva vezettem haza, de ez a 38 fokban kifejezetten üdítő volt. J

A péntek a mozgásé volt a főszerep. Kezdődött kalóz kincspakolással (egy kis lábtorna). Utána gimnasztikai labdán gördültek a gyerekek (megy a hajó a Dunán) és alagútba bújtak. Majd padon egyensúlyoztak és sátraztunk és meglepő módon, nem bánták a gyerekek a kánikulát! És a nap fénypontja a futóverseny volt( saját előzőleg festett mezben). A kijelölt pályán 2 kört kellett mindenkinek megtennie, miközben (hangszerekkel felszerelkezve) a többiek szülőstől, nagymamástól végig drukkoltak JÓ HANGOSAN. Mindenkinek része lehetett benne, milyen úgy futni, hogy csak őt biztatja mindenki! Többen többször is próbálkoztak… J

Végül egy körjátékkal búcsúztunk egymástól és kívántunk sok élményt a nyár további részére (a vízpisztolyok azért előkerültek most is).

Holnap indul Tatabányán a mulatság! J

Ha van kedvetek a további 4 turnushoz, még csatlakozhattok!

Egy dal volt, mely az alkotóhét alatt „új dalként” többször is előkerült, íme a szövege:

Egyszer egy hétpettyes katicabogárka,
Elindult megnézni mi van a világban,
Hívta a pillangó, hívta a vadrózsa,
Ide is, oda is, bekukkant egy szóra.

Nagy bajuszú cincér bácsik sétálgatni mentek,
Tópartján a szúnyogok kalapot emeltek,
Estére elaludt katicabogárka,
éjjeli pillangó haza talicskázta.

 

Képek utolsó nap készültek, ha megkapom a többit, csatolom!Addig is a Facebookon találtok még párat.



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. aug. 11. 14:23 - írta Norka

Klébis táborból most csak a mai "tablókép" :)

tábor "mancs és tappancs tabló"  

 

Jázimű

 

Többi fotó ls beszámoló kicsit később :)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. júl. 15. 11:07 - írta Norka

Hát elkezdődött végre. Több okból is nagyon vártam már a Klébis tábort. Nagyon szeretem szemlélni,ahogy a gyerekek (és anyukák) alkotnak. :) Ahogy kissé vontatottan indulnak a foglalkozások, később pedig a legtöbb résztvevőt elöntik az ötletek és nehéz időhöz szabni a végét. A másik ok ami miatt különös örömmel töltött el a hétfői nap,hogy viszontláttam a kb. 1 hónapja szabadságon levőket. Mikor megszokunk egy heti menetedet, a rendszeres találkozásokat - ilyenkor hosszabb szünet után mindenkinek annyi mesélni valója lesz hirtelen :) :)

Még csak a tábor első felén vagyunk túl. Erről álljon itt egy rövid beszámoló:

Első nap zörgő "dinnyéket" készítettünk. Kezdetben egy kis hagyományos verses-éneklős bevezetővel fogadta a Süni a gyerekeket. :) Kicsit később nagyon egyszerű művelettel varázsoltunk egy mezei papírtányérból és babokból hangszert. A gyerekek (anyukák) szabadon díszíthették a műveket. A képek magukért beszélnek. :) A kész hangszereket persze kipróbáltuk, a lányok még táncra is perdültek. Természetesen a buborékfújás sem maradhatott el....Nagy Bandó András versét énekeltük hozzá. És végül kézen fogva, körbejárva búcsúztunk ez első naptól.

Második nap az ujjfestés volt soron. Egyik kedvenc foglalatosságunk itthon a lányokkal. Naaaagy csomagolóra rárajzoltuk a gyerekek körvonalait és ezek után szabadon lehetett alkotni....volt nyomdarépa, szivacs és persze mindenkinek ott volt az ujja :D Volt aki vonakodott a festékbe való tapicskolástól, nekik egyszerűbb volt az ecsettel alkotni (bizony, van akinek szokni kell a festék állagát.Azt,hogy "koszos" lesz tőle! - nagyon örülök,hogy próbálkoznak) Gyönyörű alkotások születtek, mindenki olyanra festhette a papírmását amilyenre csak szerette volna. És ha ezzel végeztek csillámmal is díszíthették rajzaikat. Elengedhetetlen volt a korona készítés. A nagyobbak körben ülve olaj pasztellel varázsolták a fehér koronákat szivárványszínűre. Koronát a kicsik is kaptak persze, de mivel ők hamarabb fáradtak, nekik házi feladat maradt otthonra a színezés... :)

Ma a Nagyréten lesz szabadtéri dalolás és holnap újult erővel indul a tábor második fele!!!

És pár kép a második napról is:

Hancsi alkot

Liló és Jázi

Liló rajza

Flóra

Sári

Tomi (Sünizenés pólóban :)  )

Bora

Simon :)

korona készítésSzabad játék ( a kalózhajón)

királylányok

Ez csak pár kép volt ízelítőül, a többit itt találjátok


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. júl. 14. 20:08 - írta Norka

Egyelőre a tegnapi fotók, a komment is hamarosan :)

Süni mindenkt üdvözöl

hangszerkészítés

hangszerkészítéskipróbáltuk

kipróbáltuk

tánc is volt

és buborékoztunk is

és fújtuk

 

Csuda jól éreztük magunkat. :)

Nagy köszönet Hannamama Briginek a képekért és a sok-sok segítségért (extra pakolás,szállítás, gondoskodás :)  )

 

 

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. júl. 10. 11:37 - írta Norka

TÁBOR---TÁBOR---TÁBOR---TÁBOR---TÁBOR---TÁBOR---TÁBOR

Nos, rohan az idő! Ahogy kitört a nyár, úgy voltam vele,hogy a táborig még rengeteg idő van. Lassan azért készülődtem fejben,de amikor párom tegnap kérdezte,hogy valóban 4 nap múlva kezdődik-e a tábor teljesen meglepődtem. IGEN! :) Hamarosan kezdődik!!!! A júliusi időpont már végképp megtelt, kb. 18 jelentkező van  - van aki szülővel jön, van aki egyedül bátorkodik maradni :) 

Tudnivalók újra:  a foglalkozások a hét 4 napján 10 órától lesznek 11 óráig.Ha jó idő van a Kúria udvarán leszünk.

Hétfőn hangszerkészítés lesz -  az elkészült remekműveket természetesen ki is fogjuk próbálni! :)

Kedden ujjfestés- festős ruhát hozzatok, valószínű ti is és a gyerekek is nyakig festékesek lesztek! 

Csütörtökön hangszerbemutató - mivel zenélhetünk otthon, ha nincs otthon hangszerünk? Műanyag,fa,fém dobozokat tesztelünk erre a célra.Illetve gitár és didgeridoo is előkerül majd.

Péntek - mozgás, torna minden mennyiségben.Szaladgálunk, éneklünk, alagútba labdát gurítunk,sátorba lufit dobálunk és fél percig sem fogunk a fenekünkön maradni ezen a napon :)

Kedves szülők, nagyszülők! Kérlek Benneteket hozzatok fényképezőt és minél többet kattintgassatok - mert tavaly a táborról egy fia képünk sem készült!

Következő héten Tatabányán lesz a tábor a Puskinban, ugyanezzel a programmal és ahogy jönnek a telefonok, valószínű ott is teltházzal.


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. ápr. 6. 12:34 - írta Norka

Repülnek a napok, ebben a csodálatos tavaszi időben. :)

Közben elbúcsúztunk a Szpáhi utcai helyszínünktől, a csoport átkerült a Vadaskert alapítványhoz, most szerdán lesz az első foglalkozás délután 5.30-tól (előtte-utána lehet játszóterezni, ha már ilyen kegyesek hozzánk az égiek).

Köszönöm a sok visszahozott kérdőívet, nagyon kedvesek vagytok, hogy vettétek a fáradtságot és véleményt nyilvánítottatok a foglalkozásról. Összesítek és közzéteszem az eredményt természetesen.

Táborról kérdeztek sokan, így leírom a gyakoribb kérdésekre a választ és később pedig jól ide irányítok mindenkit aki informálódni szeretne.

HELYSZÍNEK- Budapest Klebelsberg Kultúrkúria IDŐPONTOK: július 13-17 illetve augusztus 10-14, illetve Tatabánya - Puskin Művelődési Ház , IDŐPONT: július 20-24 között. Mindegyik helyszínen 10 órától kezdünk és nagyjából egy órásra tervezem a foglalkozást.

KOROSZTÁLY - Egy-másfél éves kortól várom a gyerkőcöket  hat éves korig. A kisebbeknek szükségük lesz kísérőre, festeni, ragasztani stb., az ovisok már önállóan is tudnak csatlakozni a játékos foglalkozáshoz, őket bátran ott lehet hagyni.

PROGRAMHétfő - hangszerkészítés ; Kedd - ujjfestés; Szerda - szünnap; Csütörtök - ismerkedés új hangszerekkel; Péntek - torna, mozgás, lufik, sátor... :)

ÁRAK- napijegy 1400,- , heti bérlet 4000,-

Egyéb tudnivalók -  Mivel ezek nem szokásos zenebölcsis/zeneovis foglalkozások lesznek, szükséges az előre bejelentkezés. Kellékek beszerzése miatt is fontos tudnom nagyjából a létszámot.Nyilván ha valaki épp aznap hall a táborról és tetszik neki a program, bejönne- nem fogjuk elkergetni :)        Festős napon szükséges váltóruhát hoznotok, tavalyi tapasztalat szerint még a fületek is festékes lesz, cserébe gyönyörű műveket vihettek haza. :)      Énekelni, mondókázni , zenét hallgatni mindegyik foglalkozáson fogunk!

Sünink tavaszi bujdosásának pontos időpontját a hírekben találjátok.

Remélhetőleg mindenki megmosta már az ablakokat, díszítette a lakást és készül a Húsvétra!!!! :) Tavasz örömére tőlem is kaptok egy kedves verset! 

Osváth Erzsébet: Nyújtózik a hóvirág

Nap kergeti a telet.
Hancúroznak friss szelek.
Nyelvecskéjével a fű
tavaszt kóstol:
-jóízű!
Bimbót bont a barka már.
A hóvirág? Ő sem vár.
Hosszú volt a tél nagyon.
Jót nyújtózik a napon.


 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. febr. 13. 18:43 - írta Norka

Hírek :)

Jelentem visszatért a hangom.

Minden vasárnap Budapesten a Művészetek Palotájában rengeteg gyermekprogramot kínálnak (a Cifra Palota keretén belül). Február 22-én Tatabánya kap bemutatkozási lehetőséget és rengeteg színes program mellett meginvitáltak minket is,hogy kepviseljük a város értékeit, mely lehetőséget ezennel is nagyon megköszönünk! :) És gyertek Ti is, Tatabányáról busz visz-hoz Titeket és a programok is díjmentesek természetesen. Szóval SÜNI zenebölcsi február 22-én vasárnap a MűvészetekPalotájában 10.00 és 11.00h-s kezdettel - gyertek sokan, énekeljünk, zenéljünk, sátrazzunk egy jót! :) Várunk bárkit aki épp a környéken lesz.

http://www.mupa.hu/programreszletes.jsp?id=K_20880&genre=CsaladiEsIfjusagiProgram

más.

Ma a Klébiben immáron igazán felavattuk a nagyobb termet, jól elfértünk a bohócos dalnál is. :) Illetve épp ma dőlt el,hogy Tatabánya után,idén nyáron Budapesten is lesz Sünis tábor, ahol hangszerkészítés - ujjfestés - muzsikálás és örökmozgó-szaladgálós napot is tartunk majd. A dátum még bizonytalan,de éljen a nyár gondolata (miközben havazik odakint persze!!! :) )


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!