Solymár bejegyzései

2010. febr. 7. 17:07 - írta Norka

Nemrég, egyik kedden mikor épp vége lett a Süninek a Budagyöngyében, felfedeztem egy kupac nyomdát a polcon. Épp egy doboló süni akadt a kezembe (tudjátok a Kisvakond sünije). Olyannyira megörültem neki,hogy Kató (a játszóház vezetője) nyomban nekem is ajándékozta (az egész készletet...) . Azóta a zeneovisok, ha igazán ügyesek voltak, sünis nyomdát kapnak a furulya füzetükbe. Nagy örömet szereztél vele Kató mindannyiunknak, köszönjük!!!! :)

Pénteken a Klébiben gyülekeztek az anyukák a foglalkozásra. Kevesen voltunk, jöttek régiek - újak egyaránt. mikor leültünk a matracokra, akkor láttam,hogy 3 nagy pocis anyuka érkezett Sünizni a csemetéjével. :) Mindig szoktak lenni kis és nagy pocis anyukák,de ilyen még sosem volt,hogy egyszerre 3 igazán nagy pocis anyuka érkezett volna. Így hát a pénteki Süni, óvatos - cirógatós, csiklandozós, Pista bácsisra sikeredett. :)

És fejemben már alakul az idei nyári alkotóhét témája. Valószínű,hogy idén az ovisoknak külön is lesz program. Solymáron is tervezem,hogy táborozunk a budapesti és tatabányai helyszínek mellett. Elkészült a tavalyi tábor fotókönyve - a foglalkozásokon nálam lesz, nézegethetitek! Szép lett, így bizonyára aki tavaly részt vett, kellemes emlékeket elevenít fel a könyv - aki pedig még nem volt, kétségtelen kedvet kap az idei táborhoz!!!! :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2010. jan. 11. 22:29 - írta Norka

Beszámoló az idei első hétről.

Hétfő - Első nap, mindig nehéz a kezdés :D Egy bölcsiben kezdek, ahol pillanatokon belül  rá kell jönnöm,hogy szülők nélkül nagy feladat "kizökkenteni" , bevonni a gyerkőcöket. Szeptember óta ismerjük csak egymást - de már legtöbbjük mutogatja a mondókákhoz a kis történeteket. Ma pl. egyenként megtáncoltatták Julcsit - míg én furulyával szolgáltattam a talpalávalót.

Kedd - A Teszveszben szintén szeptemberben indult a Süni. Mára már törzsgárda alakult ki. Múlt héten a pici játszószobában olyan sokan gyűltünk össze,hogy összehúztuk magunkat jó szorosra és úgy sütöttük a nagyinak a túros rétest. Több régi Sünis is csatlakozott hozzánk, így talán még családiasabbak a foglalkozások.

Szerda - Csere a Klébi-Solymár foglalkozások közt. Nekem is furcsa még, de a kettes terem biztosan meghozza a várt hangulatot! Kevesen voltunk, de annál hangosabb "mag" jött össze a második csoportban - így olyan "ne legyen még vége a foglalkozásnak" érzésem volt. Utána kötetlen beszélgetés indult a visszahúzódó gyerekekről. Tetszett ahogy megosztottátok a tapasztalataitokat, Dani anyukája átérezte,hogy más is ugyanebben a cipőben jár...Bárcsak többször lehetne ilyen beszélgetős vége a foglalkozásoknak!!! :)

Szerda du. zeneovi - épp leesett a nagy hó, így a kicsiknek elmaradt a foglalkozás. A nagyokat semmi nem tántorította el a zeneovitól, mivel tudták,hogy januártól intenzíven indul újra a furulya óra. Táblára írtunk (én , később ők) tákat és ti-tiket és nagy élvezettel szálltak be az iskolás játékba. Nem lesz gondjuk a zeneiskolával, már most látom... :)Persze furulyáztunk is sokat. És a tél ünnepen felengedett kívánságlufiról, sokan megsúgták,hogy teljesült a vágyuk! Geri kapott műanyag pajzsot, Dani popsitepsit és Petra pedig Laurának adta az adventi naptárját- mert Laura azt írta a papírra. :) Jövőre is eresztünk lufit a jótevő manónak!

CSütörtök - Tatabányán később kezdődnek a foglalkozások, hogy biztosan odaérjek. Itt is kevesen voltunk mindkét csoportban, de ennek örömére Emi úgy megnyílt, ahogy eddig mióta Sünire járnak (és régi tagok :) )még sosem. Zéti is szárnyra kapott, a többi dalos pacsirta pedig hozta megszokott formáját. :) Tatabányán mindig sok Apuka tisztel meg bennünket, nagy örömömre!

Péntek - új időpont, új helyszín Solymáron. ...az addig üresen óriásinak tűnő terembe sorra érkeztek az anyukák, apukák, nagymamák. Újak, régiek, még régebbiek :) És valahogy összement a terem mire elkezdtük a foglalkozást. :) Remek érzés ilyen sok embert énekre ösztönözni (bár a solymári csapat egyébként is az egyik leghangosabb, leglelkesebb csoport!!) - Mikor az altatót éneklitek odabújva csemetétekhez, unokátokhoz , mindig azt gondolom,hogy olyan varázslatos csoda a zene! Sok, addig idegen ember összejön egy terembe és 10 perc elteltével együtt énekel, mondókázik, nevet és végül keresi rigó mama fészkében a fiókákat...csak úgy csendben, egymásra figyelve. És akkor mindig megtörténik velem a csoda!

Hát így kezdődött a hét, friss dalokkal, régi mondókákkal és Veletek. :)

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. márc. 27. 20:15 - írta Norka

  Sok minden történt a héten Süniék háza táján....nézzük sorba.... :)

Hétfőn kiderült,hogy a budapesti Szpáhi utcai helyszín helyett újat kell keresni és a Pitypang iskola mégsem megfelelő e célra.Az új helyszín még várat magára, sajnos nem akadtam rá a megfelelőre ezidáig. :( Március végéig maradhatunk a Szpáhiban, aztán meglátjuk mi lesz.

Ugyancsak hétfőn elindult Bonyhádon a Süni zenebölcsi (Stix Marcsi vezetésével).Nagy várakozással álltunk e nap előtt, pont mint nemrég a nagymányoki indulás előtt. A megjelenők száma minden elképzelést felülmúlt! 28 pöttöm és kísérőik voltak kíváncsiak rá, mi is az a Süni zenebölcsi :)

Szerdán Solymáron kiderült,hogy kinőttük a termünket a Családsegítő központban, sajnos egyelőre időbeosztásom nem engedi,hogy csoportbontás legyen, mert utána rögtön rohanok Vörösvárra a manókhoz (MiaManókhoz :)  ). Szeptembertől biztosan két csoport várható ha ennyien maradunk, tartsatok ki.

Csütörtök Tatabánya nap, kedvenc taxis bácsim már idejekorán kint várt a pályaudvaron. Annyira szeretem,hogy kisebb város lévén az ember megismeri a környezetet is, így például mindig ugyanaz a taxis visz a Puskinba. :) Ahol sokan voltunk, jót daloltunk és meglepően sokan juttatták vissza előző héten kiadott kérdőívemet, ezer köszönet Nekik! Ritának már óriási pocakkal kísérte Bencét a foglalkozásra, Marcell pedig a múltkori Sünin indult el először egyedül - házon kívül. Dorka nagy segítségem minden alkalommal és szép szemű Bálintom is nagyon helyes volt,hogy folyamatosan az "Alma, alma piros..."almát kérte. Jövőhéten viszem az ígért pólókat is!!!

Péntek....Klébi nap. Kicsit tartottam tőle, mert ugyan nagyobb terembe kerültünk, viszont sok új család csatlakozott hozzánk mostanság (szerencsére :)  ) és ezzel egy időben sok régi arcot is köszönthettem. Így történt ma,hogy a második csoportban annyian, de annyian voltunk, hogy itt valamit tenni kell. Köszönet a régieknek a támogatásért, így is egy fantasztikus foglalkozás volt,sok-sok szülő és nagyszülő dalolta együtt a "Tavaszi szél vizet áraszt" című dalt, mely akár kis kórusos előadásnak is megfelelt volna. :) Így hát foglalkozás után a klébiben leszerveztem egy harmadik csoportot  április közepétől - nem vagyok benne biztos,hogy ez a legjobb lépés (3 csoport zsinórban), de bontani kell ez biztos!

És végleg eldőlt a nyári Sünis táborok időpontja Budapesten: Első alkalom július 13 és 17 között (10.00 és 11.00 óra között) , második alkalom augusztus 10 és 14 között ( 10.00 órai kezdettel). Ezt majd nagydobra verjük, külsősöket is várunk szeretettel (bölcsis / ovis / játszóteres barátokat, unokatesókat). Nem hagyományos Süni zenebölcsi (zeneovi) lesz, hanem ujjfestés, hangszerkészítés, bábozás és torna nap lesz sok zenével, új és ismert dalokkal mondókákkal megspékelve. Tavaly Tatabányán volt első alkalommal Sünis tábor és nagy sikere volt (ott is lesz, csak pontos időpont nem lett még egyeztetve). 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!