Kissé ritkultak a bejegyzések a blogban, sőt a tatabányai táborról is igen szűkszavúan szóltam....ennek oka csak az lehetett,hogy július végén (ominózus pénteki napon) véget ért a tábor és jó másfél napig aludtam utána kisebb-nagyobb megszakításokkal :) 

Pedig Zotyamama Beától kaptam ujjfestés utáni képeket is, persze a gyerkőcök a kádban kötöttek ki.Bea képeit itt találjátok  

Közben az utolsó ürgeöntés is megvolt a Nagyréten, rengeteget szaladgáltunk! 

Kis pihenő után Ropolyba utaztunk. Sötét Somogynak mondják, én gyönyörűnek láttam... :) Barátnőm születésnapját ünnepeltük egy vendégházban, mely leginkább a Somogyba  érkező vadászok által közismert, de bárki kaphat szobát , nagyon finomakat ettünk és fantasztikus volt a CSÖND. Tényleg, Ropolyról leginkább a nagybetűs csönd jut eszembe és a friss levegő. Képeket itt találtok.

És kedves Bercel mama -Bea hívott minket nomád madarásztáborba sátrazni a Ferencmajori halastavakhoz, ott lenne a helyünk éppen most is, csak a sok vihar és jégeső előrejelzés miatt nem mertünk még nekivágni, de hátha talán holnap? 

Augusztus 10-14 között pedig a klébiben lesz az idei utolsó tábor. :) :) :) :)

A sünizene honlappal kapcsolatban pedig ----- hamarosan visszatér eredeti formájába, sajnos egy vírus átirányította a linket egy külföldi oldalra, melyet a google "támadó webhelyként" ismer, ezért rövid ideig a sünizene lapja is eként indul :( Tomi barátunk már intézkedett, ezúttal is hála neki,hogy nyaralás közben/után is fürge módon törődik az oldallal - pedig ilyenkor valljuk be még a fű sem nő! :)

Hát szerdán második alkalommal éltünk a jó idő adta lehetőséggel és kivonultunk a Nagyrétre. Ismét jó móka volt, bár ezúttal az ürgeöntés elmaradt,mert Jázmin nem volt a helyszínen, a többik pedig boldogan szaladgáltak a krepp-papírokkal, labdákkal - nem hiányolták a nyakon öntést. :)

Barni anyu - Veronika képeiből kaptok ízelítőt.

Most találtam és vélhetően legközelebb fel is olvassuk a Nagyréten!!!! És talán meg is keressük a zöld manót!!!! :) Döbrentey Ildikó meséje:

Mese a zöld manóról

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy zöld manó. A hűvösvölgyi Nagyrét melletti erdő legmagasabb tölgyfáján élt, egy elhagyott mókusodúban.

Előnyös lakhely! – gondolta minden reggel. – Köröskörül erdő, és a város is közel. Ha szükségem lesz egyszer egy kissámlira, vagy bármire, csak felülök az ötvenhatos autóbuszra, elmegyek a végállomásig, és ott megveszem magamnak!

Örömében, hogy ilyen jó dolga van, minden reggel eltáncolta a tölgyfa csúcsában a manótáncot. Olyan vígan ropta odafenn, hogy csak úgy rippentek-röppentek a falevelek, ripegtek-ropogtak a tölgyágak, pityegtek-potyogtak a makkok. Tánc után kedvenc csemegéit: zöld leveleket, zöld bogyókat, zöld terméseket gyűjtött, délután pedig a háza előtti kényelmes faágon üldögélt.

Egy dolog háborgatta csak: odalent, a tölgy aljában mintha folytonosan csoszogott, mormogott, mocorgott volna valaki.

– Ki lehet az? Talán a szél? – nyugtalankodott zöld manó, de nem mászott le, és nem nézett utána, hogy honnan jön a zaj. – Maradok, ahol vagyok, abból nem lehet baj! – mondogatta magának.

Így teltek a napok, hónapok.

Egy reggel aztán arra ébredt, hogy sajog a foga.

– Ó!

Másnap reggelre megduzzadt az ínye, és lüktetett az álla.

– Ó! Ó!

Harmadik reggelre akkorára dagadt az arca, mint a Kálvária-domb.

– Ó! Ó! Ó! Ez nem jó! Most mégiscsak le kell másznom, és el kell mennem a fogorvoshoz!

Nagy ímmel-ámmal ereszkedett le a fa törzsén. Akkor látta, hogy magas sziklahalom emelkedik a fája alatt.

– Ki csoszoghat ezeken a sziklákon? – gondolta csodálkozva. – Ma este meglesem!

Sietősen leevickélt a földre. Kigyalogolt az országútra, s ahogyan azt már annyiszor elképzelte, most valóban felült az ötvenhatos autóbuszra, és elzötyögött a végállomásig.

Gyalogosan vágott neki a városnak. Jól megbámulta a Budapest Körszállót, megszaglászta a benzinkutat, odasandított a Városmajori Gimnáziumra, aztán besétált a János-kórházba. Megkereste a fogászatot, és leült egy fehér padra.

Mindenféle emberek ültek már ott. Zöld manó rögtön felfedezett két másik manót is: egy pöttyöset meg egy csíkosat. A pöttyös olvasott, a csíkos fülhallgatón át zenét hallgatott.

Egy darabig csönd volt. Senki sem beszélgetett. Aztán: csissz-csossz, csissz-csossz, becsoszogott egy rövidlátó, ráncos sárkánynéni.

– Fabad egy kif helyet?... – kérdezte a pöttyös manótól, de az annyira belemerült a könyvébe, hogy meg sem látta sárkánynénit.

– Egy kif helyet, fiafkám... – fordult akkor sárkánynéni a csíkos manóhoz, de az annyira figyelt a zenére, hogy meg sem hallotta sárkánynénit.

– Ide tessék ülni, itt van hely! – integetett zöld manó.

Köfönöm, fiafkám – tottyant le sárkánynéni zöld manó mellé. Öreg vagyok, a műfogforomért jöttem...

– Én meg betömetem a fogamat.

– Aft okofan tefed, fiafkám!

Egymásra néztek, és elmosolyodtak. Később, amikor sárkánynéni már megkapta a műfogsorát, és a fogorvos a legkisebb műszerével kitisztította és betömte zöld manó fogát is, kettesben indultak hazafelé.

– Én az ötvenhatos autóbusszal megyek! – mondta a végállomáson zöld manó.

– Én is – válaszolta sárkánynéni.

– A Nagyrétig együtt utaztak.

– Én itt leszállok! – mondta zöld manó.

– Én is – válaszolta sárkánynéni.

– Átvágtak a Nagyréten. A legmagasabb tölgyfa alatt megálltak.

– Én odafent lakom, a fán! – mutatta zöld manó.

– Én meg idelent, a barlangban – válaszolta sárkánynéni.

Akkor látta zöld manó, hogy a tölgyfa alatti sziklahalom belsejében barátságos barlang bújik meg.

– Csak nem sárkánynéni csoszog, morog, mocorog idelent örökké?!

– Csak nem te ugrálsz odafönt minden reggel, édes fiam?! – és vered le nekem a falevelet, száraz ágat, kopogó makkot?!

Egymásra néztek, és olyat nevettek, hogy csak úgy zengett belé az erdő.

Másnap reggel zöld manó elégedetten nézett körül:

– Előnyös lakhely! Köröskörül erdő, és a város is közel! – aztán villámgyorsan lekúszott a fa törzsén, és a manótáncot már odalent járta el, sárkánynéni barlangja előtt. Aki nem hiszi, menjen ki a hűvösvölgyi Nagyrét melletti erdőbe, keresse meg a legmagasabb tölgyfát, és kérdezze meg zöld manót, hogy igazat meséltem-e!

Süni szabadtéri program a hűvösvölgyi Nagyréten minden szerdán 18 órától!

És végre 7 ágra sütött a nap e szerda délután.... :) Na jó kibírtuk volna kicsit kevesebb Celsiusszal is,de a lényeg,hogy végre nem szakadt az eső. Kicuccoltuk kis családunkkal a Nagyrétre, ahol Simon az Apukájával már épp focizni készült. Jázi és Panka szöcskét kerestek, így lazán, kötetlenül indult a kinti Süni. Mikor Katáék megérkeztek (gyorsan kiugorva a medencéből a kedvünkért :) ) épp buborékot fújtunk.Énekeltünk és megpróbáltuk a gombócot (azaz a labdát) a sátorba tartani , kisebb-nagyobb sikerrel :) A lányokkal már idehaza készültünk ürge öntésre! :) Nem tudom miért,de ez a játék nagyon izgalmasnak tűnt számukra (igazából Kodály egyik kötetében akadtam rá egy ürgés dalra, annak apropóján indult az egész pár nappal ezelőtt).Így hát Jázi keresett magának egy ürge lyukat, mi óvatosan oda osontunk, ráöntöttük a képzeletbeli vizet és igyekeztünk elkapni a menekülő Jáziürgét. :) Olyannyira sikere volt a játéknak,hogy Simon (aki néha a visszahúzódó csöndes gyerek szerepet választotta) most torkaszakadtából kiabálta,hogy "Ott fut az ürge" :)Kata is lelkesen kergette az épp aktuális menekülőt, Panka ürge pedig követelte,hogy őt bizony igazi vízzel öntsük nyakon, így haza már két vizes lánnyal jöttünk, ami talán a 32 fokban nem is eshetett rosszul nekik....Hát ilyen volt a mai Süni a Nagyréten...jövő szerdáig az ürge legyen veletek!

Nagyrét projekt

Csak nem akar jóba lenni velünk az időjárás. Szerda délutánonként rendszerint esik. :) Bár július 1-én épp egy frissítő zápor érkezett a környékre f6 környékén, ezét kimentünk a családdal, hátha más is örül a felfrissült levegőnek és elzarándokol a Nagyrétre. Hát a friss levegőn a lányok virágokat szedtek, mi pedig Apával a hálózsákon pihentünk egy nagyot. Így végül nem zenéltünk (na jó, azért furulyáztunk, énekeltünk kicsit saját szórakoztatásunkra).Hátha holnapután jobb idő lesz?! :)

Hétfőn Állatkertben voltunk, nagy élmény volt a Tapizoo - ahol különböző állatok tollait/bőrét/tojásait/csontjait lehetett szemrevételezni és tapizni persze. Pozitív volt,hogy a 40 fokban a hölgy aki hosszas türelemmel ott ücsörgött , rengeteg információt közölt a kitett mindenfélével kapcsolatban (úgy,hogy a gyerekek is értsék), nagyra értékelem ha valaki szakmáját nem csak érti, de szívesen át is adja tudását. :) :) 

Jázi egy zsiráf lábszárcsontjával ismerkedett meg közelebbről:

kinőtt, levedlett kígyóbőrök

Pankát felszarvaztuk

A bejáratnál rengeteg elefánt szobor volt kiállítva. Valóban színesítik a várost, hihetetlen hangulatuk van a kis szobroknak.

És persze voltak a gyerkőcök az állatsimogatóban is.

  Közelega nyár! Így hát kitaláltam,hogy mégse kelljen elválnunk egymástól (mármint ti és a süni), hát menjünk a Nagyrétre. Június 24-től (július végéig) minden szerdán kint fogunk dalolni, szaladni, játszani a szabadban. Pár alkalommal mikor gyereknapi foglalkozást vagy szülinapi bulit tartottam próbáltam már a szabadban összefogni a gyerekeket és meglepően könnyen ment. :) Ugyanakkor a szaladgálósoknak is van terük bőven.

  Jogosítvány tema......elég nehéz egy (kettő, három) vizsgára úgy készülni,hogy közben többen is figyelemmel kísérik az eseményt (többen: értsd úgy 50 sünis szülő).... Örömmel vettem,hogy egyre gyakrabban merült fel a "mikor vizsgázol?" kérdés .Egy ideig lazán, félvállról rá lehetett vágni,hogy nem tudom, aztán meg azt,hogy nemsokára.....de múlt hét óta kissé félve ejtettem ki a május 19-et a számon. Befizetve a forgalmi vizsga díjat, belépésemkor nem más fogadott az irodában, mint Csenge mamája. Ennyit az inkognitóról!.... :) Miközben igyekeztem egyre kevesebbet beszelni róla, egyre többen kérdeztetek (ez valami fordított pszichológiai folyamat lehet :) :)  ).  Így hat eljött a nagy nap, vizsgát megelőző vezetésem mondhatni csapnivaló volt, kedves oktatom (JOGOSAN) mindenért rám szólt amiért majdan a vizsgabiztos is biztosan rám fog, így hát lelkesedésemet teljesen elveszítve ültem be az autóba kedd késő délután....és nem kevésbe meglepetten szálltam ki,mikor a vizsgabiztos gratulált,hogy  ezennel bizony megvan a jogosítványom. Megszeppenve pislogtam, o pedig nem értette miért nem ugrálok örömömben. :) Aki kicsit is ismer, tudja hogy kerek 7 év kellett hozzá hogy rászánjam magam arra,hogy egyáltalán elkezdjem. Normál esetben a jogsi  pénz és idő kérdése, nálam leginkább a forgalomtól, döntéshozataltól való félelmet jelentette....így hát köszönöm mindenkinek, első sorban a családomnak a rengeteg biztatást, oktatómnak a sok türelmet és a jó hangulatot és nem utolsó sorban Nektek, hogy végig kísértetek a folyamatot és biztattatok!!!! Reszkessetek Hidegkúton!!!!! :)

Tábor - júliusi (budapesti) tábor mondhatni megtelt, 1-2 jelentkezőt fogadok még, az augusztusi táborra még bőven van hely, gyertek, gyertek! :) Tatabányán is szép számmal jeleztétek,hogy jönnétek, örülök!