Kalandpark bejegyzései

2010. máj. 28. 12:25 - írta Norka

Már 4 éve járunk aránylag rendszeresen Veszprém környékén, de sosem láttam még kitáblázva. Így hazafele beugrottunk megnézni, mit takar a nagy barna "Bakonyi kalandpark" tábla. Mivel közeledett a mostanság oly gyakori vihar, csak kintről akartuk megnézni.  Azonban egy hatalmas játszótér volt rögtön a bejárat mellett, így beruháztunk egy családi "kukucskálós" jegyre, ami nem jogosít a kalandpálya használatára, cserébe a játszóra ,trambulinra bemehettek a lányok és képet kaptunk a parkról. Mivel nagy kempingesek vagyunk, rögtön megtetszett a rendezett vizesblokkal felszerelt, bográcsos kemping rész, mely a park területén található. Épp úgy ,mint a nagy tó, ahol páran pecáztak is. :) a drótkötélpályák nagyon kihívóan ékeskedtek fejünk felett, de az közelgő vihar miatt nem láttuk értelmét több órás jegyre beruházni. Nekem a vizitpuffancs is nagyon  tetszett - az egyén köré felfújnak egy buborékot, melyben aztán kedvére gurulhat, ficánkolhat a víz felszínén.  De volt itt lézerharc, állatsimogató, lovaglás, vattacukor...szóval érdemes betervezni egy hosszú hétvégére! Mi rövid ideig maradtunk, mert nagy villámlás és dörgés közepette leszakadt az ég. De jön még jó idő és akkor előkapjuk a sátrat s míg mindenki ki nem próbálta a park adta lehetőségeket, haza sem jövünk!! !!! :)

A park hivatalos oldalán minden szükséges infót megtalálsz. Azaz itt!

Videó a helyszínről itt!

/ a képeket a park oldaláról másoltam át/


 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!
2009. aug. 22. 23:10 - írta Norka

Lassan vége a jó illatú nyárnak, pedig nekem még csak most kezdődött :) Nem kaptam még Klébis fotókat az utolsó táborról, gondolom akik fotóztak - ők is kihasználják még ezt a pár napot és kint a szabadban múlatják az időt. A tábor jó hangulatban telt, végül egészen nemzetközivé kerekedett - első naptól fogva egy német kisfiú csatlakozott édesanyjával hozzánk és bár mindent próbáltam angolul is mondani, azért maga a Süni magyarul zajlott. De mivel egész héten velünk voltak, gondolom nem érezték létszükségletnek az anyanyelvet. Később sok kedves magyar kisgyermek mellett egy kubai család is velünk festett és zenélt. Matteo (a német kisfiú) a szokásos tablóra nem a kezét, hanem a láblenyomatát tette, nagyon tetszett az ötlet. A harmadik tábor annyiban volt más,hogy az előző kettőn nagyrészt sünire járó gyerekek és szüleik jöttek. A harmadik táborban a kedves ismerős arcok mellett, rengeteg új gyerkőc volt - meglepetésként ért,hogy varázslatos újdonságként fogadták a fuvolát, a Sünit. :) Ha megjönnek a képek, felteszem őket ide.

Mi épp tegnap érkeztünk haza egy hetes kemping túránkból.A Balaton jelentem tiszta és meleg :) Reméljük jövőhéten a tenger is ilyen meleg és tiszta lesz...Szóval Zamárdiban voltunk  - egy 3 perces kempingben (ahol ki volt írva,hogy CSAK 3 PERCIG SZABAD zuhanyozni :) ) ,de nem is ez a lényeg, a lényeg a Kalandpark volt, melyet 6 éves lányom teljes extázissal vett birtokba.A kicsi pedig teljes elkeseredéssel nyugtázta,hogy csinos ruhában érkezett terepcucc helyett és nem öltözhet be :( Jó hely, csak ajánlani tudom. Legközelebb én is kipróbálom, vicces szerelésben a fák közt -pl. a kötélpáylyán- dalolhatom majd a sünis énekeket :) :)  Azóta már beterveztünk egy Mecsextrémet is ha Pécsett járunk, majd beszámolok (bár a madarak azt csiripelik, az is nagyon jó! )

Jázi kibiztosítva Tesó a szép ruhában....

 

 

És nyár végére , de már a tanév jegyében kaptok egy Lackfi János verset ( forrás itt ) , nekem nagyon tetszett.

LECKE

Anya, még egy kicsit
hadd legyek madár,
anya, kalitkába
még egy kicsit ne zárj.

Anya, a lecke ráér,
még annyi dolgom akadt,
még le kell győznöm a sárkányt,
lapul a szekrény alatt.

Téged akar megenni,
nem láttad a kardomat?
Pedig kikészítettem,
épp a sárkány miatt.

Minden éjjel eljön,
de anya, te ne félj,
én megvívok vele,
és levágom fejét.

Jól van, anya, értem,
hogy íráslecke van,
de Zsuzsa néni tudja,
hogy a sárkány fontosabb.

 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!