Pihenés bejegyzései



2010. máj. 28. 12:25 - írta Norka

Már 4 éve járunk aránylag rendszeresen Veszprém környékén, de sosem láttam még kitáblázva. Így hazafele beugrottunk megnézni, mit takar a nagy barna "Bakonyi kalandpark" tábla. Mivel közeledett a mostanság oly gyakori vihar, csak kintről akartuk megnézni.  Azonban egy hatalmas játszótér volt rögtön a bejárat mellett, így beruháztunk egy családi "kukucskálós" jegyre, ami nem jogosít a kalandpálya használatára, cserébe a játszóra ,trambulinra bemehettek a lányok és képet kaptunk a parkról. Mivel nagy kempingesek vagyunk, rögtön megtetszett a rendezett vizesblokkal felszerelt, bográcsos kemping rész, mely a park területén található. Épp úgy ,mint a nagy tó, ahol páran pecáztak is. :) a drótkötélpályák nagyon kihívóan ékeskedtek fejünk felett, de az közelgő vihar miatt nem láttuk értelmét több órás jegyre beruházni. Nekem a vizitpuffancs is nagyon  tetszett - az egyén köré felfújnak egy buborékot, melyben aztán kedvére gurulhat, ficánkolhat a víz felszínén.  De volt itt lézerharc, állatsimogató, lovaglás, vattacukor...szóval érdemes betervezni egy hosszú hétvégére! Mi rövid ideig maradtunk, mert nagy villámlás és dörgés közepette leszakadt az ég. De jön még jó idő és akkor előkapjuk a sátrat s míg mindenki ki nem próbálta a park adta lehetőségeket, haza sem jövünk!! !!! :)

A park hivatalos oldalán minden szükséges infót megtalálsz. Azaz itt!

Videó a helyszínről itt!

/ a képeket a park oldaláról másoltam át/


 


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. aug. 4. 23:22 - írta Norka

Kissé ritkultak a bejegyzések a blogban, sőt a tatabányai táborról is igen szűkszavúan szóltam....ennek oka csak az lehetett,hogy július végén (ominózus pénteki napon) véget ért a tábor és jó másfél napig aludtam utána kisebb-nagyobb megszakításokkal :) 

Pedig Zotyamama Beától kaptam ujjfestés utáni képeket is, persze a gyerkőcök a kádban kötöttek ki.Bea képeit itt találjátok  

Közben az utolsó ürgeöntés is megvolt a Nagyréten, rengeteget szaladgáltunk! 

én is ürge-te is ürge...  a nagy pillanat :)

elmaradhatatlan bubokék fújás

 

Kis pihenő után Ropolyba utaztunk. Sötét Somogynak mondják, én gyönyörűnek láttam... :) Barátnőm születésnapját ünnepeltük egy vendégházban, mely leginkább a Somogyba  érkező vadászok által közismert, de bárki kaphat szobát , nagyon finomakat ettünk és fantasztikus volt a CSÖND. Tényleg, Ropolyról leginkább a nagybetűs csönd jut eszembe és a friss levegő. Képeket itt találtok.

És kedves Bercel mama -Bea hívott minket nomád madarásztáborba sátrazni a Ferencmajori halastavakhoz, ott lenne a helyünk éppen most is, csak a sok vihar és jégeső előrejelzés miatt nem mertünk még nekivágni, de hátha talán holnap? 

Augusztus 10-14 között pedig a klébiben lesz az idei utolsó tábor. :) :) :) :)

A sünizene honlappal kapcsolatban pedig ----- hamarosan visszatér eredeti formájába, sajnos egy vírus átirányította a linket egy külföldi oldalra, melyet a google "támadó webhelyként" ismer, ezért rövid ideig a sünizene lapja is eként indul :( Tomi barátunk már intézkedett, ezúttal is hála neki,hogy nyaralás közben/után is fürge módon törődik az oldallal - pedig ilyenkor valljuk be még a fű sem nő! :)


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

2009. ápr. 13. 22:47 - írta Norka

Remélem ti is kipihentétek magatokat, feltöltődtetek! Mi Somlóhegyen jártunk, ilyen volt....

Nyúlvadászat 

kilátás

5 napos kecskét simogattunk

virágszedés is volt



 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!